Nem futja lelkészre Székelyföldváron

Visszavonta a lelkészi állás betöltésére kiírt pályázatot a nagyenyedi református egyházmegyéhez tartozó székelyföldvári egyházközség presbitériuma, indoklásuk szerint „az egyházközség szűkös anyagi helyzeténél fogva képtelen biztosítani a lelkipásztor javadalmát”. A mintegy húsz évig anyaegyházközségként, saját lelkipásztorral működő földvári gyülekezet kénytelen leányegyházközséggé alakulni, az egyházi szolgálatokat a szomszédos Székelykocsárd lelkésze végzi majd.

Szabó Gergely a Krónikának elmondta, a 28 lelket számláló gyülekezet régóta készül erre a lépésre, ugyanis nem tudja biztosítani a lelkészi fizetés ráeső részét. A hívek közül 19-en élnek a Nagyenyedtől 20 kilométerre található faluban, a többiek a városban, Gyulafehérváron, Kolozsváron laknak, csak az egyházi adót fizetik szülőfalujukba. Az otthon lévők zöme 60 év fölötti, aki pár száz lejes téesznyugdíjból kénytelen megélni. Anyagi helyzetükre való tekintettel az egyházközségben a legalacsonyabb az egyházi adó – személyenként 60 lej évente –, holott egyházkerületi szinten 75 lejre emelték, és vannak egyházközségek, ahol 80-100 lejt hagyott jóvá a presbitérium, avatott be a részletekbe a székelykocsárdi református lelkipásztor.

A költségekre sincs pénz

A földvári döntést az is befolyásolta, hogy a korábbi lelkész, a nemrég nyugdíjba vonult Kónya Gerő a paplak helyett Kocsárdon lakott, de ha új lelkész érkezne a parókiára, az épület fenntartási költségeit, a szolgáltatások díját is fizetni kellene, és ez meghaladja a gyülekezet erejét. „Ez az egyetlen kiút, hogy megmaradjanak, és minden vasárnap legyen istentisztelet” – fogalmazott a székelykocsárdi lelkész a leányegyházközséggé való nyilvánításra utalva, hozzátéve, a kérést már benyújtották az egyházmegyei tanácshoz, amely várhatóan következő ülésén jóvá is hagyja azt.

Szabó Gergely január 11-étől beszolgáló lelkészként viseli gondját a leányegyházzá váló földvári gyülekezetnek, vasárnaponként 11 órától Kocsárdon, 12.30-tól Földváron hirdeti az igét. Az elmúlt héten, amikor Kocsárdon egyetemes imahetet tartottak, a földvári hívek is részt vettek az alkalmakon, de családlátogatásra, az elmúlt vasárnap pedig a böjtfői úrvacsoraosztásra is sor került. A nagyenyedi egyházmegyében nem a földvári az egyetlen, ahol a párlelkes gyülekezet képtelen lelkészt fenntartani. Csombordnak, Marosdécsének is van leányegyházközsége, míg Magyarigenhez szórvány­missziós egyházközségként több egy-két lelkes település is tartozik. Bár az elöregedés Székelykocsárdon is érzékelhető, egyházmegyei szinten a 364 lelkes gyülekezet számít a második legfiatalabbnak a magyarlapádi után, a községben még működik az 5–8. osztályos magyar iskola, és több mint húsz gyerek jár vallásórákra.

Egyre gyakoribb a társulás

„Már elerőtlenedett, nem képes önmagát fenntartani” – jellemezte a székelyföldvári egyházközség helyzetét a Krónikának Gyenge János, az Erdélyi Református Egyházkerület személyzeti ügyosztályának előadója. Elmondta, 1992 előtt is leányegyházközség volt, és Székelykocsárdhoz tartozott, de akkor volt egy anyásítási hullám az egyházkerületben, és a földváriak is éltek vele. „Ez mostanig működött” – jelentette ki az előadó, aki szerint továbbra is megmarad az egyházközség önállósága, presbitériuma, önálló gazdálkodást folytat, csak a lelkészi állást nem tölti be. „Nem ez az egyetlen példa, egyre gyakoribb az összecsatolás. A elnéptelenedett egyházközségek szövetkeznek, úgynevezett társult egyházközségeket hoznak létre, és közösen tartanak fenn egy lelkészt” – magyarázta Gyenge János. Elmondta, az enyedi egyházmegyében van 3-4 eset, de az utóbbi időben már Kalotaszegen is gyakorolják, például Középlak és Nagypetri társult.

Az elsősorban a szórványra jellemző, de már tömbvidéken is érzékelhető elöregedő, elnéptelenedő gyülekezetek miatt egyházkerületi szinten az átszervezés is szóba került. „Előbb-utóbb oda fogunk jutni, hiszen a hunyadi egyházmegyében nincs már ötezer lélek, és van tíz egyházközség. Tehát ötezer lelket gondoz tíz lelkipásztor, míg egy háromezer lelkes városi gyülekezetet egy irányít. Itt látszanak az erőviszonyok. Előbb-utóbb rákényszerülnek, hogy feladják az önállóságukat, mert nem tudják fenntartani magukat. Nem tudják az épületeket karbantartani, az alkalmazottakat fizetni” – jellemezte a helyzetet Gyenge János, aki szerint Erdély-szerte jó pár egyházközség akad, ahol az átlagéletkor 60 és 70 év között van.

Az egyházi épületek fenntartásáról a kánon rendelkezik, ezek annak az egyházközségnek a tulajdonába kerülnek, amelyikhez átcsatolják az illető települést. Ennek ellenére fennáll a veszély, hogy leromlanak az épületek. „Van rá példa, hogy egyik-másik gyülekezetnek a temploma összeomlott, vagy omlófélben van emiatt” – ismerte el az előadó, aki szerint pályázati pénzből, az egyházkerület segítségével, illetve a kormány, a megyei és helyi önkormányzatok támogatásával igyekeznek karbantartani, renoválni ezeket.