
Fotó: Veres Nándor
Nem kell aggódniuk a medvék miatt az egy hét múlva kezdődő Tusványos résztvevőinek a szervezők szerint. A helyiek abban reménykednek: a rendezvény keltette zaj nyomán a nagyvadak visszahúzódnak az erdőbe.
2016. július 13., 13:102016. július 13., 13:10
Nem kell aggódniuk a medvék miatt az egy hét múlva kezdődő Tusványos résztvevőinek a szervezők szerint, noha a nagyvadak továbbra is gyakori „vendégei\" Tusnádfürdőnek. A helyiek szerint fényes nappal is többször lehet találkozni az üdülővárosban medvékkel, amelyek főként a szeméttárolók környékén bukkannak fel, de az utcán, iskolák közelében és temetőkben is látták már őket.
Albert Tibor polgármester lapcsaládunknak elmondta: foglalkoznak a medvekérdéssel, nemrég négy medve befogására kaptak engedélyt, ebből egyet múlt héten el is szállítottak. Az elöljáró bízik benne, hogy a július 19–24-e között zajló XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor ideje alatt nem lesznek problémák, ennek érdekében folyamatosan együttműködnek a szervezőkkel. Albert hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a táborozók ne járkáljanak egyedül, illetve legyenek zajosak.
Fall Sándor, a Tusványos szóvivője arról számolt be: idén is hoztak olyan biztonsági intézkedéséket, melyek hozzájárulnak a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításához. „Tusványos ideje alatt hat vadőr lát el szolgálatot, kettesével dolgoznak, és 24 óránként váltják egymást. Ha bárki észlel valamit, nekik kell majd szólnia\" – magyarázta Fall.
A Szent Anna Vadászegyesület múlt héten egy két év körüli kanmedvét fogott be, amelyet Brassó megyében engedtek szabadon – közölte érdeklődésünkre Kusztura Levente, a szervezet elnöke. A környezetvédelmi minisztériumtól kaptak engedélyt négy medve befogására, ez valamilyen mértékben hozzájárul a probléma megoldásához, de az is előfordulhat, hogy az állatok visszatérnek Tusnádfürdő környékére, mint ahogy az a tavaly begyűjtött medvékkel történt. Kusztura szerint jó lenne, ha a diáktábor kezdetéig még két nagyvadat el tudnának szállítani, azonban mindenképp jelen kell lennie a befogásnál egy altatószakembernek, „aki nem mindig elérhető\".
A helyiek közül többen abban reménykednek, hogy a Tusványos keltette zaj miatt a medvék nem járnak majd be olyan bátran az üdülővárosba, inkább visszahúzódnak az erdőbe. A lakosok értelemszerűen ijesztőnek tartják a jelenséget, amit ráadásul az is tetéz, hogy sok turista attrakcióként tekint a nagyvadak felbukkanására, ezért etetik, csalogatják őket.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!