
Nem írják alá a törvénymódosítást. Az iskolákban nincs elég hely, és a szükséges feltételek ishiányoznak az órákra való felkészüléshez
Fotó: Kristó Róbert
Az oktatási és egészségügyi rendszerben, valamint a kulturális intézményekben is nehéz gyakorlatba ültetni a módosított munkatörvénykönyvet; a szakszervezetek igyekeznek megoldást találni.
2017. október 10., 15:432017. október 10., 15:43
Komoly gondokat okoz a módosult munkatörvénykönyv gyakorlatba ültetése azokban a közalkalmazotti ágazatokban, ahol rugalmas munkaidőben dolgoznak, vagy az alkalmazottak feladataik egy részét otthon végzik el. A nyár végén a kormány által sürgősségi rendelettel végrehajtott módosítás ugyan hatékony eszköze lehet a szürkemunka kifehérítésének, de az elrendelt intézkedések számos munkahelyen nem életszerűek, nem egyeznek a valósággal.
A szigorításra azért volt szükség, mert számos visszaélés történt, például a hivatalosan részmunkaidőre felvett alkalmazott teljes munkaidőben dolgozott, bére egy részét pedig feketén, adózatlanul kapta meg, de az is problémás volt, hogy a beosztottaknak gyakran kellett túlórázniuk. A kormány ezért azt találta ki, hogy a napi 8 órás munkaidővel felvett alkalmazottak naponta írjanak alá jelenléti ívet, illetve írott formában pontosítsák a munkaórák kezdését és befejezését.
A különböző szakágak képviselői keresik a megoldást a tevékenységüknek megfelelő munkaprogram szabályozására – elképzelhető, hogy a kollektív munkaszerződés vagy éppen a közvitán levő, a nem munkahelyen, hanem akár otthon vagy közösségi térben elvégzett tevékenységre vonatkozó törvény jelenthet választ.
A színházakban például jelentős problémát okoz a módosult munkatörvénykönyv alkalmazása, hiszen az alkalmazottak rugalmas munkaidőben dolgoznak – magyarázta lapunknak Gáspárik Attila. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója hangsúlyozta, a teátrumokban a minőséget szinte lehetetlen, ám a munka mennyiségét is nehéz kvantifikálni.
Másrészt egy főszereplő sokkal többet próbál, mint egy mellékszereplő, ám ezért az utóbbi nem vonható kérdőre. A marosvásárhelyi színház nem először szembesül ezzel a problémával, hiszen évekkel ezelőtt már feljelentették őket a munkaügyi felügyelőségnél, mert nem annyit dolgoznak, amennyit a vonatkozó szabályok előírnak.
Gáspárik rámutatott: a módosult törvényt alkalmazzák, mindenki aláírja a jelenléti íveket, ám ilyen körülmények között, „decemberben már senki nem kell dolgozzék a színházban, annyi szabadnapot fognak összegyűjteni a túlórákkal”. A színházakban például hétvégeken is zajlik az élet, ám furcsa lenne, ha egy művész jogaira hivatkozva visszamondaná a vasárnap délelőtti előadást, mert éppen templomba szeretne menni, mutatott rá az igazgató.
Gáspárik azt is elmondta: a panaszok az országos színházi szövetséghez, az UNITER-hez futottak be, a szakmai szervezet pedig próbál egyeztetni, hogy orvosolják a kifogásokat. „Szakáganként kell fellépni és egyeztetni, különben egyenként levadásznak bennünket” – szögezte le a Krónikának Gáspárik Attila.
A színházban hétvégén sem áll le az élet
Fotó: Tompa Miklós Társulat
Hasonló gondokkal küzdenek az oktatásban: Liviu Pop oktatási miniszter múlt heti videókonferenciáján a Temes megyei szakszervezeti képviselő vetette fel, hogy a törvény értelmében a pedagógusoknak is napi nyolc órát bent kellene tölteniük a tanintézetben, ám szerintük ez kivitelezhetetlen.
– mondta el lapunknak egy neve elhallgatását kérő tanár.
Hasonlóképpen az elavult iskolai számítógépeken a felkészülés is szinte lehetetlen, nem beszélve arról, hogy nincs is annyi számítógép, hogy minden tanárnak elég legyen, órákon keresztül tudjanak böngészni. Ezt általában otthon végzik el a pedagógusok saját számítógépükön és saját szakkönyvtárukat használva. A munkatörvénykönyv méregfogát az oktatási minisztériumnak kell kihúznia úgy, hogy sajátos megoldást dolgoz ki az ágazatnak, vélik a tanügyben dolgozók. Ugyanakkor egyelőre nem panaszkodnak, hiszen a munkaügyi ellenőrök „nem zaklatják” őket.
Az egészségügyben egészen más természetű gondokat okoz a szigorúan vett nyolc vagy tizenkét órás munkaidő, ott inkább az a baj, hogy az alkalmazottak kénytelenek több időt bent tölteni a munkahelyükön. A törvény megengedi, hogy kivételes esetekben – például a tűzoltók, a csendőrök vagy éppen az egészségügyi beosztottak – egyhuzamban 24 órát ledolgozzon az alkalmazott, részletezte a Krónikának Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke.
Szavai szerint
Az egészségügyben igyekeznek gyakorlatba ültetni a jogszabályt, ám ebben az ágazatban is vannak kivételek, és ők is a szakminisztériumtól várják a megoldást ezek orvoslására.
„Ha egy orvos reggel bemegy dolgozni, és éppen ügyeletes, akkor másnap reggelre letelik a 24 órája, a törvény szerint így haza kellene mennie pihenni. Ám ha egy kisvárosi kórház osztályán egyetlen szakorvos dolgozik, akkor a betegek orvosi felügyelet nélkül maradnak, és ez egy váratlan történés esetén felróható. De mégsem küldhetjük a beteget haza az orvossal” – magyarázta Vasile Neagovici.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
szóljon hozzá!