
Négy éven belül mindegyik romániai iskolában bevezetik a vezeték nélküli internetet – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Pavel Năstase.
2017. március 08., 11:182017. március 08., 11:18
Az oktatási miniszter rámutatott: jelenleg mindegyik iskolában biztosított az internet-hozzáférés, de kevés tanintézetben szereltek fel wifiberendezést. „A kormányprogramban is szerepel a projekt, és most készülünk arra, hogy európai uniós forrásokat hívjunk le. Egyrészt azokat az iskolákat, ahol nincs vezeték nélküli internet, felszereljük a szükséges informatikai eszközökkel, illetve kicseréljük az elavult berendezést ott, ahol erre szükség van” – fejtette ki a tanügyi tárca vezetője.
A miniszter azt is elmondta: tervbe vették, hogy egyes vidéki iskolákba – ahol a szegényes felszereltség miatt nem tudnak informatikaórát tartani – egyetemekről visznek számítógépeket. „Számos egyetemen két-háromévente cserélik a számítástechnikai eszközöket, a kidobott gépeket pedig el lehetne szállítani a tanintézetekbe” – magyarázta Pavel Năstase.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!