
Fotó: Barabás Ákos
Napelemeket szerelnek fel a székelyudvarhelyi kórházra, az energiahordozókkal az intézmény melegvíz-szükségletének mintegy 40 százalékát tudják majd fedezni – az erre vonatkozó tervezetet e heti ülésén fogadta el a helyi önkormányzat.
2016. augusztus 25., 13:072016. augusztus 25., 13:07
Puskás Katalin, a városháza fejlesztési osztályának vezetője elmondta: az ingatlanon 143 napelem, illetve az ehhez tartozó felszerelés kap helyet, a beruházás közel 1,5 millió lejbe kerül. A projekt keretében felújítják, illetve átalakítják a patológiai osztály kórbonctani laboratóriumának, a fertőző betegségeket kezelő osztálynak és a kazánháznak otthont adó épületrészt – ezekre kerülnek majd a napelemek. Mint megtudtuk: a megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, a továbbiakban a kivitelezési tervet kell összeállítani, és már csak arra várnak, hogy a környezetvédelmi minisztérium kiírja a Zöld Ház programot, amelynek keretében környezetkímélő építkezésre, beruházásra lehet támogatást igényelni.
A projektről egyelőre nem értesült Lukács Antal, a kórház igazgatója, aki azonban nagyon örül a projektnek, elmondása szerint ugyanis a sok épületből álló intézmény rezsiköltsége rendkívül magas, így minden megtakarítás jól jön. Lukács egyébként említett egy öt évvel ezelőtti hasonló projektet, amely azért nem valósult meg, mert a kórbonctani labor tetőzete rossz állapotban volt, azóta viszont felújították, így alkalmas a beruházásra. Puskás Katalin ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a jelenlegi terv nem az öt évvel ezelőtti újjáélesztett változata, hanem egy új, korszerű pályázat.
Jakab Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) udvarhelyi koalíciójának önkormányzati frakcióvezetője arról számolt be: amikor arról döntöttek, hogy hová kerüljenek a napelemek, több helyi intézmény is szóba került, például a Művelődési Ház, de végül nem volt nehéz a választás, mert a kórház melegvízfogyasztása a legmagasabb.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!