
Nagyváradon látható a következő időszakban a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítványnak a délvidéki magyarirtás 70. évfordulójára készült vándorkiállítása, melyet eddig a Kárpát-medence több mint 40 helyszínén tekinthettek meg az érdeklődők.
2016. április 11., 16:322016. április 11., 16:32
A tárlatot vasárnap délután nyitották meg a Partiumi Keresztény Egyetemen, előtte pedig az újvárosi református templomban emlékeztek meg a délvidéki magyarság kálváriájáról. Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke igehirdetésében a szolidaritás, az összetartó szeretet egyetemességét hangsúlyozta.
„Add, hogy a világ tömeges sodródása ne szakíthasson ki bennünket családunkból, népünkből, közösségünkből” – szólt az igehirdető fohásza. Felhívta a figyelmet: a gyászos események felidézésekor nem a sebek feltépése a cél, hanem a részvét kifejezése és az igazságtétel szükségességének hangoztatása.
Az igehirdetés után Sándor Lajos váradújvárosi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd Matuska Márton újvidéki újságíró, helytörténeti kutató vázolta a múltbéli történéséket. Rámutatott, Délvidéken tudományosan kitervelt, módszeres etnikai tisztogatás zajlott a magyarok és más kisebbségek ellen 1944-45-ben, több tízezer nemzettársunkat egyszerűen legyilkoltak, százezret pedig elüldöztek szülőföldjéről a kommunisták. 1990-ig még beszélni sem lehetett a vérengzésekről, nemhogy kutatni a történteket vagy emléket állítani az áldozatoknak.
Az istentisztelet után a hívek egy része átvonult a Partiumi Keresztény Egyetemnek is otthont adó egyházkerületi székházba, amelynek emeleti aulájában megnyitották a Délvidéki magyar Golgota című történeti tárlatot a Partiumi Magyar Művelődési Céh és Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája közös szervezésében.
Sz. Horváth István, a PMMC igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket és az alapítvány képviselőit, akiknek nevében Cseresnyésné Kiss Magdolna kuratóriumi elnök mutatta be röviden a kiállítás anyagát. Emlékeztetett: az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás mindmáig nem szerves része a magyar történelemoktatásnak, Szerbiában is csak hős partizánokról szól a tanítás. Beszélt az elmaradt beismerésről, feltárásról, bocsánatkérésről, tisztelgésről, rehabilitációról és kárpótlásról – a mindmáig húzódó léleknyomorító hiányérzetről.
Az egyik pannón szereplő felirat például így igazít el: Csurog, Zsablya és Mozsor teljes magyar és német lakosságát kollektíven háborús bűnösnek nyilvánították, s bár a civil szervezetek kitartó küzdelmének, a magyar állam és a helyi politikai erők határozott fellépésének köszönhetően 2014. október 30-án a szerb kormány hatálytalanította a magyarokat kollektív háborús bűnössé nyilvánító határozatokat, de a leszármazottaknak továbbra is egyénileg kell kérniük az áldozatok rehabilitálását. „Ha valaki, a Bihar megyeiek át tudják érezni a délvidékiek gyászát” – mondta zárszóként Tőkés László a Fekete-Körös menti magyarirtásokra utalva.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!