
A Bihar megyei kórház épülete
Fotó: Spitaljudetean-oradea.ro
A nagyváradi megyei és a városi kórházban is jelentős beruházásokra készülnek a következő években: a megyei intézmény a fejlesztések révén az első olyan kórház lehet az országban, ahol teljes mértékben automatizálják a laboratóriumi munkát, a városi intézményben eközben több osztályt is korszerűsítenek, illetve építkezni is fognak.
2018. január 30., 15:332018. január 30., 15:33
A két kórház vezetői a nagyváradi polgármesteri hivatalban közösen tartott sajtótájékoztatón számoltak be az elképzelésekről – írja az Ebihoreanul.ro helyi hírportál. Gheorghe Carp, a megyei kórház menedzsere elmondta: napokon belül
Carp kifejtette: Nagyváradon fogják létrehozni a központi labort, az új rendszer révén pedig a biológiai minták, valamint ezek elemzésének eredményei sokkal gyorsabban fognak elérni egyik helyszínről a másikig. Amellett, hogy ennek nyomán jócskán lerövidül a kivizsgálási procedúra, csökken az emberi hiba kockázata, például a minták beszennyezésének lehetősége, visszaesnek a kiadások, az alkalmazottak pedig nem lesznek túlterheltek.
Az Ebihoreanul.ro beszámolója szerint Gheorghe Carp bizakodó a kivitelezési idővel kapcsolatban, szerinte a projekt elfogadása után már néhány hónapon belül megvalósulhat a terv.
A sajtótájékoztatón arról is beszámoltak, hogy ugyancsak EU-s finanszírozásból, a határon átnyúló projekt keretében fogják felújítani a megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati és intenzív terápiás részlegét.
Gavril Curteanu, a nagyváradi városi kórház menedzsere eközben a következő évek legfontosabb beruházásnak azt nevezte, hogy 2020-ig új, hatemeletes épületrészt építenek a gyermekgyógyászati osztálynak. Erre egyébként törvény kötelezi az intézményt, elvileg ugyanis 2020-tól a felnőtt és a gyermek pácienseket kötelező módon külön térben kell kezelni. A kórház másik menedzsere, Maria Silaghi és Dacian Foncea pénzügyi igazgató a leendő épületrész makettjét is bemutatták.
A 250 ágyas intézményben kifejezetten gyermeket fogadó sürgősségi osztály, neurológia és pszichiátria, általános gyermekgyógyászat, onkológia, sebészet, intenzív terápia, fertőző betegségeket kezelő osztály és hematológiai részleg is működne. A városi kórház ugyanakkor egy másik, négyemeletes ingatlan építését is tervezi, amelyben konyhát, étkezdét, irodákat és az orvosoknak szánt „néhány lakást” alakítanának ki. A 3 millió eurós beruházásra vonatkozó projektet február közepéig benyújtják a helyi önkormányzathoz.
A nagyváradi intézmény továbbá fontos orvosi eszközök beszerzését is tervezi. Már folyamatban van egy 1,2 millió lejbe kerülő CT-gép beszerzési procedúrája, ez lesz az első ilyen berendezés a városi kórházban, ehhez a költségek nagy részét – 1 millió lejt – a polgármesteri hivatal biztosította. A kórház vissza nem térítendő támogatást igényelne a román–magyar beruházási program keretében is: az összegből az intenzív terápiás részleg, a radiológia és a sebészeti osztály számára vásárolnának új felszereléseket.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!