
Az ígéreteknek megfelelően október elsejétől megemelik az ügyeletet vállaló orvosoknak járó pótlékot, miután a kormány eheti ülésén elfogadta a vonatkozó sürgősségi rendeletet – jelentette be Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter.
2016. szeptember 01., 19:142016. szeptember 01., 19:14
A tárcavezető úgy fogalmazott: jövő hónaptól „méltányos szintű” juttatásban fognak részesülni az orvosok. A rendelet nyomán például egy harmadéves rezidens a hétköznapi ügyeletért a minimálisan előírt 50 százalékos pótlékkal nettó 257 lejt kap kézhez, míg a hétvégi túlóráért 411 lejes, illetve a maximális 100 százalékos pótlékkal számolva 547 lejes juttatást kap. Egy húszéves munkaviszonnyal rendelkező általános orvos a hétvégi ügyelettel 1200 lejt fog keresni 100 százalékos pótlékkal, hétköznap pedig 75 százalékos plusszal számolva 800 lejt kap.
Voiculescu azt is elmondta: többletjuttatás jár az égési betegeket kezelő osztály személyzetének, illetve a „veszélyes körülmények között” – például az onkológián – dolgozó szakembereknek is. Az egészségügy miniszter úgy összegezte az intézkedést: a rendszert még számos téren javítani kell, de egyelőre ez a legtöbb, amit tehettek. „A rendelet nyomán 42–90 százalékkal emelkednek az ügyeletért járó pótlékok, ez már egy tisztességes szint” – hangsúlyozta a tárcavezető. Hozzátette: az ügyben további információkat lehet találni a Respectpentrumedici.ro honlapon, ahol az orvosok munkahelyük típusa, munkaviszonyuk időtartama és beosztásuk szerint kiszámíthatják, mekkora pluszjuttatásban részesülnek.
A kormány által szerdán elfogadott rendelet a 2015/57-es számú, a közalkalmazottak ez évi bérezésére vonatkozó sürgősségi rendeletet módosítja. Mint arról beszámoltunk, a szaktárca és az egészségügyi szakszervezetek hetekig egyeztettek az ügyeleti rendszer átszervezéséről, miután az Egészségügyi Szolidaritás az ügyelet visszautasítására szólította fel az orvosokat, amennyiben nem módosul az alkalmazottak számára előnytelen rendszer. A szakszervezet egy korábbi felméréséből kiderült, hogy a hazai orvosok 76 százaléka 36 óránál is többet tölt folyamatosan ügyeletben, ami idült fáradtsághoz és az egészségügyi szolgáltatások minőségének romlásához vezethet. Kőrössy Andrea
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!