
Nagybánya viseli következőként a Románia ifjúsági fővárosa címet – jelentették be szombaton az Ifjúsági Summit keretében a Romániai Fiatalok Gáláján Bákóban, amely jelenleg tölti be az ifjúsági főváros titulust.
2017. november 12., 10:162017. november 12., 10:16
2017. november 12., 12:142017. november 12., 12:14
„Nagyon örvendünk, hogy Nagybányát választották Románia ifjúsági fővárosának az általunk választott #Uturn koncepcióval. Ez a cím nem a mienk, hanem a nagybányai és a romániai fiataloké. Találkozunk jövőre Nagybányán, Románia ifjúsági fővárosában 2018. és 2019. között!” – idézte Daniel Orzát, Nagybánya képviselőjét a kolozsvári a PONT csoport vasárnapi közleménye.
Nagybánya 2018. május 2. és 2019. május 2. között lesz Románia ifjúsági fővárosa. A cím mellett a város elnyerte a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a program társkezdeményezője által felajánlott 50 ezer eurós díjat. Ez jelenti a nyertes város által tervezett programok finanszírozásának kiindulópontját, de további támogatások bevonzásához is forrást szolgáltathat. Az ifjúsági főváros országos programnak Klaus Johannis államfő a fővédnöke, ami a szervezők szerint a program jelentőségét támasztja alá.
Nagybánya #Uturn című pályázata azt tűzte ki célul, hogy egy éven keresztül olyan programot teszteljen, amely vonzó lehetőségeket hivatott biztosítani a fiataloknak, aktivitásra, maradásra és a közösségi életben való részvételre sarkallva őket.
A három döntős város pályázatát az ifjúsági civil szférának, a magánszektornak, a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek és egyes közintézményeknek képviselőiből álló független zsűri értékelte. A Pont csoport tájékoztatása szerint a zsűrizés olyan kritériumok alapján történt, mint a pályázat indoklását megalapozó motiváció, a vízió, a küldetés és a célok koherenciája, valamint a javasolt projektek beilleszkedése az ifjúságot érintő közpolitikák stratégiájába és dokumentumaiba. A 2015-ben Kolozsvár által betöltött Európa ifjúsági fővárosa címhez hasonló elveken működő országos program keretében szervezett második kiírásra számos pályázat érkezett: Gyulafehérvár, Nagybánya, Galați, Iași, Ploiești, Szatmárnémeti és Suceava is benyújtotta pályázatát. A döntőbe Nagybánya, Iași és Szatmárnémeti jutott be.
A programot a Románia Ifjúsági Fővárosa vezetősége – a Romániai Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Ifjúsági Szövetség, a PONT csoport és a Román Kereskedelmi Bank (BCR) – koordinálja, célja pedig annak a módnak a fejlesztése, ahogyan a helyi hatóságok együttműködnek az ifjúsági civil szervezetekkel és a magánszférával annak érdekében, hogy a romániai fiatalokat helyezzék a városfejlesztési folyamatok középpontjába.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!