Hirdetés

Munkahelyfüggő szakoktatást akarnak Kovászna megyében

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A vállalkozók javaslatai alapján indítanak szakiskolai képzést Kovászna megyében. A vállalkozók érdekvédelmi szervezetei, a Kovászna Megyei Kereskedelmi Kamara és az ASIMCOV vállalkozói szövetség a napokban levélben tájékoztatják tagságukat a lehetőségről, és kikérik a véleményüket, hogy milyen szakmákra lenne igényük, illetve tudják-e vállalni, hogy biztosítják ezen a területen a gyakorlati képzést. 

Bíró Blanka

2015. november 23., 19:252015. november 23., 19:25

Király András oktatási államtitkár lapunknak elmondta, hogy a jövő tanévtől a nyolcadik osztály utáni hároméves szakoktatásban beindulhat a duális képzés, amelynek lényege, hogy a gyakorlati ismereteket azokban a gyárakban, műhelyekben sajátíthatják el a diákok, amelyekkel a tanintézet szerződést köt ilyen értelemben. Ha erre nincs lehetőség, akkor az iskola kell biztosítsa a gyakorlati oktatás helyszínét, tette hozzá.

A módszertan szerint ugyanis a hároméves képzésnek csak az első éve elméleti, a diákok ekkor tanulják meg a szaktantárgyakat, a munkavédelmi előírásokat, a másik két évben már a szakmai tudásra fektetik a hangsúlyt, a második évben 60, az utolsóban pedig már 80 százalék a gyakorlat, ecsetelte az államtitkár.

Király András ugyanakkor örvendetesnek tartja, hogy valamennyire növekedett a szakoktatás népszerűsége, ebben a tanévben 81 magyar szakiskolai osztály alakult, héttel több, mint az elmúlt iskolai évben, és a diákok száma is 1800-ról 2100-ra emelkedett. Ennek ellenére még mindig nagyon kevesen választják ezt az oktatási formát, inkább az elméleti és a szakközépiskolák vonzzák a fiatalokat, állapította meg a szakpolitikus. Példaként említette, hogy Brassóban csak fél magyar szakiskolai osztály alakult, holott a megyében nagyon erős a román és a német nyelvű szakoktatás.

A Kovászna megyei tanfelügyelőség a napokban több találkozót is szervezett a vállalkozók képviselőivel. Marius Popescu szakoktatásért felelős tanfelügyelő elmondta, hogy a hároméves szakképzés beiskolázási tervét a vállalkozók javaslatai alapján állítják össze, december 11-éig várják a javaslatokat, majd 22-éig megkötik a szerződéseket, hogy kik vállalják a gyakorlati képzések helyszínének biztosítását.

Édler András, a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke lapunknak elmondta, a helyi jellegzetességeket, a munkaerőpiac igényeit figyelembe véve kell összeállítani a beiskolázási tervet, ezért kikérik a tagság véleményét, de a megye fejlesztési stratégiáját is figyelembe veszik. „Ha a turizmusra és a faiparra akarjuk alapozni a megye gazdaságát, hiába képezünk hajógyári ácsokat\" – szögezte le Édler.

Kifejtette, a fiatalok és a szülők meggyőzésére népszerűsítő kampányt indítanak a közösségi oldalakon, amelynek során azt próbálják megértetni, hogy minden területen jól képzett szakemberekre van szükség. Hiába szerez valaki jogászdiplomát, ha utána kenyeret árul a boltban, mutatott rá a kamara elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés