Támogatja az RMDSZ által kezdeményezett székelyföldi és a partiumi fejlesztési régió létrehozását szorgalmazó megyei népszavazások kiírását, és az ezt támogató aláírásgyűjtést a Magyar Polgári Párt (MPP).
2013. szeptember 26., 17:352013. szeptember 26., 17:35
A polgári alakulat vezetősége csütörtöki közleményében abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a népszavazás-kezdeményezés jelentős lépés lehet mind a székelyföldi, mind a partiumi régió kialakítása felé vezető úton. „A népszavazás eredményeként világosan kirajzolódnak majd azok a területek, amelyek együvé tartoznak!” – fogalmaz a Biró Zsolt pártelnök által jegyzett közlemény.
Az aláírásgyűjtés az MPP szerint arra is remek alkalom, hogy felhívják a figyelmet a Székelyek Nagy Menetelésének jelentőségére, és toborozzák a résztvevőket a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által meghirdetett október 27-ei eseményre. Biró Zsolt elnök szerint az MPP arra biztatja szimpatizánsait, hogy írják alá a népszavazásokat kezdeményező íveket, a párt apparátusa pedig maga is részt vesz az aláírásgyűjtésben.
Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán jelentette be, hogy a szövetség elkezdi az aláírásgyűjtést Erdély hat megyéjében annak érdekében, hogy december 8-án a székelyföldi és partiumi megyékben helyi népszavazásokat lehessen kiírni a fejlesztési régiók átalakításáról.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
szóljon hozzá!