
„Elfogadhatatlan az az áldatlan helyzet, amelyben a szociális ellátással foglalkozó magyar szervezetek vannak jelenleg” – mutatott rá Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szociális szféra legfontosabb problémáira.
2016. február 28., 17:252016. február 28., 17:25
Úgy vélte, erre semmiféle magyarázatot nem lehet elfogadni az állam részéről, hisz ezek mind-mind olyan szolgáltatások, amelyet az államnak kellene felvállalnia. Hozzátette, hogy a szervezetekkel való egyezetést követően azonnali intézkedések foganatosítását fogják kérni a kormánytól, míg közép- és hosszú távon a törvények módosítása a fontos feladat. „Ezekben szeretnénk mi partnerek lenni, mert meg akarjuk teremteni a romániai magyar szociális ellátás működési feltételeit” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Elhangzott, sem a törvények, sem az alkalmazásukért felelős intézmények között nincs kapcsolat, és a támogatási rendszer sem egységes, kiszámítható, kevés a pályázati úton lehívható finanszírozás. Kovács Péter ügyvezető elnök rámutatott, a megbeszélés célja, hogy a szövetség összegyűjthesse az információkat, amelyek segítségével a törvényhozás különböző szintjein érvényesíthetik a gyakorlatból származó észrevételeket.
„Nagyon megnehezítették a gyermekek elhelyezését, befogadását az otthonokba, egy egész bürokratikus rendszer akadályozza ezt. Márpedig akkor kell megmenteni valakit, amikor fulladozik és nem a megmentése módozataival, lehetőségeivel kell foglalkozni” – jelentette ki Böjte Csaba, az országszerte több gyermekotthont működtető dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, aki azt szeretné, ha a hatóságok „nem akadályoznák, hogy elvégezzék a dolgukat”.
A Gyulafehérvári Caritas képviseletében Ludescher László hangsúlyozta: az erdélyi magyarság itthonmaradása, jóléte azzal is összefügg, hogy mennyire sikerül egy szociális hálót kiépíteni. Elmondta, lassan két éve észlelik, hogy az állami támogatások mértéke jelentősen megcsappant. „Ötszázezer euróval kevesebb pénzt kapunk” – mutatott rá.
Szabó Bíborka, a Szatmár Egyházmegyei Caritas képviselője hozzátette, hogy a kormány elzárkózik az együttműködéstől. Rámutatott, Romániában nincs szektorsemlegesség a szociális juttatások terén: míg az állami szférához tartozó intézmények, bár nem felelnek meg a standardoknak, megkapják a támogatást, a magánegyesületek támogatására csak bizonyos százalékot különítenek el, annak ellenére, hogy minden kritériumot teljesítenek.
Dr. Sárosi Arthur, a Kolozsvári Diakónia Keresztény Alapítvány ügyvezető igazgatója azt tartaná jó megoldásnak, ha egy magánkézben lévő árvaház, öregotthon, de akár nappali foglalkoztatást felvállaló egyesület étkeztetésre szánt költségének áfája visszaigényelhető lenne. A Gondviselés Alapítványt képviselő Szabó László és Szombatfalvi József, illetve a Máltai Szeretetszolgálat részéről érkezett Dénes Mihály a szociális szolgáltatásokra vonatkozó szakmai akkreditáció beszerzésére vonatkozó törvényes előírásokat, az ezekkel járó rengeteg papírmunkát nehezményezték. A Romániai Falugondnokok Országos Szövetségének elnöke, Balázs Sándor kifogásolta, hogy egy lej támogatást sem kaptak az államtól, miközben a kisközösségek szintjén elengedhetetlen a munkájuk.
Az elhangzottakra reflektálva Borbély László marosvásárhelyi képviselő, a Dr. Bernády György Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, az RMDSZ államtitkárai többször megpróbálták már rendezni a helyzetet. „Egyértelmű, hogy egyelőre nincs politikai akarat, sokakat zavar még napjainkban is, hogy itt, Erdélyben, és a szórványban vannak ilyen kezdeményezések, amelyek a magyar közösséget segítik” – jelentette ki. Hozzátette, hogy a Caritas problémáiról egyeztettek az államtitkárral, a munkaügyi tárcával és hamarosan találkoznak a miniszterrel is.
Winkler Gyula EP-képviselő emlékeztetett: a szociális kérdés nem uniós hatáskör, azonban úgy vélte, amikor módosításokat akarnak eszközölni, jó, ha az uniós országokban működő gyakorlatokra hivatkoznak. Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke arra mutatott rá, hogy a törvény egyelőre nem kötelezi a polgármestereket, helyi tanácsokat, hogy támogatást nyújtsanak szociális szolgáltatásokat biztosító szervezeteknek.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei képviselője – akit a résztvevők a további munkafolyamat koordinációjával bíztak meg – elmondta: az állam mostohagyermekként kezeli a szociális szervezeteket, ezért a hatályban lévő törvények mielőbbi módosításra szorulnak, hiszen sok az átfedés, az egymásnak ellentmondó stratégia. Kerekes Károly képviselő hozzátette, hogy a szociális területet átfogó törvénycsomagra van szükség.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
szóljon hozzá!