Hirdetés

Mossa kezeit a Keviép

Teljes mértékben elhatárolódik a Keviép az érmihályfalvi korrupciós botránytól, amelyről lapunkban többször is beszámoltunk. A magyarországi magánvállalat közleményt juttatott el a sajtóhoz, amelyben saját álláspontját fejti ki.

Nagy Orsolya

2011. december 28., 09:102011. december 28., 09:10

Mint ismeretes, a Bihar megyei városban a vízhálózat korszerűsítését célzó munkálatokra kiírt, 2007-ben lebonyolított közbeszerzési eljárás miatt nemrég ügyészségi vizsgálat indult, amelynek gyanúsítottjai Kovács Zoltán, a város polgármestere, illetve több helyi tanácsos. A versenytárgyalást a debreceni Keviép Kft. nyerte meg, holott a legköltségesebb ajánlattal állt elő, az egyik – vesztes – pályázó emiatt korrupcióra gyanakodott, és panaszt tett a gazdasági rendőrségen. Kovács Zoltán polgármester korábban a Krónikának azt nyilatkozta, az ajánlatok elbírálásánál mindössze 40 százalékban számított a munkálatok ára, ennél többet nyomott a latban a pályázó technikai felkészültsége, s e tekintetben a Keviép volt a legmegfelelőbb.

Állásfoglalásában a debreceni vállalat kijelenti: „a munkálattal kapcsolatosan a Keviép Kft. által benyújtott minden egyes számla megalapozottságát a mihályfalvi önkormányzat szakemberei, egy független ISPA- mérnökszervezet és a román környezetvédelmi minisztérium szakemberei ellenőrizték és hagyták jóvá kifizetését”. Mint írják, 2010-ben az Állami Számvevőszék vizsgálata során sem állapítottak meg „semmilyen hiányosságot, visszaélést vagy anyagi károkozást a Keviép Kft.-vel szemben”.

A közleményből az is kiderül, hogy a cég már perben is állt az önkormányzattal bizonyos ki nem egyenlített számlák miatt. „A Keviép Kft. által benyújtott számlákból a mai napig nem került kifizetésre 388 223,94 RON. A Keviép Kft. emiatt bírósághoz fordult, és a nagyváradi bíróság 2011. 11. 29./1147. számú határozatában jogosnak találta Keviép Kft. követelését, és Érmihályfalva városát kötelezte ezen összeg kifizetésére kamataival és egyéb költségeivel együtt” – áll a levélben.

„Keviép Kft. a fenti munkálattal és a szerződéssel kapcsolatban kijelenti, hogy a cége ellen sem a pályázat, sem a szerződés teljesítése kapcsán semmilyen rendőrségi, ügyészségi vizsgálat nem indult, alkalmazottait se gyanúsítottként, se tanúként nem hallgatták ki, a Keviép Kft. neve semmilyen bűncselekmény gyanújával kapcsolatban nem merült fel. A Keviép Kft. ezen állásfoglalás kiadásával a maga részéről lezártnak tekinti a fenti ügyet, ezzel nem kíván többet érdemben foglalkozni!” – zárul a cég állásfoglalása.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés