Hirdetés

Mire készít fel az iskola? – Nem csoda, hogy a diákok számára nem vonzóak a tanintézetek

•  Fotó: Balogh Orsolya

Fotó: Balogh Orsolya

Nem az életre, hanem legfeljebb a vizsgákon való sikeres szereplésre készíti fel a diákokat a romániai közoktatási rendszer, szakértők szerint pedig ilyen körülmények között nem csoda, hogy az iskolaelhagyás aránya továbbra is rendkívül magas.

Kőrössy Andrea

2018. január 27., 18:062018. január 27., 18:06

A romániai tanügyi rendszer legnagyobb hibája, hogy a gyermekeket nem arra készíti fel, hogy tevékeny és sikeres tagjai legyenek a társadalomnak, sokkal inkább azt a benyomást kelti, hogy a kötelező oktatás elsődleges tétje a vizsgákon való sikeres szereplés – hívták fel a figyelmet oktatási szakemberek egy szakmai fórumon. Szerintük ez szorosan összefügg az iskolaelhagyás aggasztóan magas arányával, amely 2016-ban az Eurostat – az EU hivatalos statisztikai hivatala – szerint 18,5 százalékos volt.

Az Adevărul napilap beszámolója szerint a szakértők egyetértettek abban, hogy

Hirdetés

a diákok egyéni képességeire alapozó és a munkaerőpiaci kereslettel összhangban levő oktatási rendszer tudja csak igazán hatékonyan megszólítani és az iskolapadban tartani a fiatalokat.

Mihai Copăceanu pszichológus leszögezte: a diákok több okból is elégedetlenek a tanügyi rendszerrel, az egyik legnagyobb hiányosság pedig a szűkös oktatási kínálat. Szerinte meg kellene szabadulni attól a hozzáállástól, miszerint az iskola az a hely, ahol a kapott jegyek határozzák meg a fiatalok jövőjét.

„Az iskolának inkább az emberek közötti kommunikáció kialakításának kellene teret adnia, ahol a fiatalok felfedezhetik, hogy miben tehetségesek, és fejleszthetik képességeiket” – magyarázta Copăceanu, aki szerint a nyugati országok példájából okulva már kis korukban tesztelni kellene, hogy a gyermekeket mi érdekli, és miben tehetségesek. A szakember azt is hasznosnak tartaná, ha a tanintézetek szorosabban együttműködnének a vállalkozói szférával, és gyakorlati feladatok elé állítanák a tanulókat.

Hasonlóan vélekedett Vlad Ştefan, az Országos Diáktanács elnöke, aki a brassói Kronstadt szakközépiskolát hozta fel példaként, ahol a német cégekkel való együttműködés révén példaértékű oktatás zajlik. Elmondta, a tanintézetbe beiratkozott diákok száma alig négy év alatt megötszöröződött. Ligia Deca, az államelnöki hivatal oktatásért felelős államtanácsosa egy másik, a nyugati országokban bevett szokást említett:

hasznos lenne az is, ha a rendszeresen kiváló eredményeket elérő iskolákban tanító pedagógusok meghatározott időre úgymond helyet cserélnének a hátrányos helyzetben levő tanintézetek tanári karával, így segítve utóbbiak felzárkózását.

A 18,5 százalékos iskolaelha-gyási rátával egyébként Románia harmadik helyen áll e tekintetben az EU-ban. Az Unicef Románia adatai szerint meghaladja a 390 ezret azoknak az iskolaérett gyermekeknek a száma, akik nem vesznek részt a kötelező oktatásban.

Luminiţa Costache, az Unicef Románia oktatásért felelős szakembere megjegyezte: hiába alkalmaz a kormány az oktatási rendszerben különféle szociális programokat – mint például a melegebéd-program –, ha közben nem fektetnek elég hangsúlyt a pedagógusok megfelelő felkészítésére és a minőségi oktatás biztosítására. Daniela Vişoianu, a Koalíció az Oktatásért föderáció elnöke ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: egy másik komoly probléma az iskolai tanácsadás hiánya, a gimnáziumi évfolya-mokon tanuló diákoktól például csak a legritkább esetben kérdezik meg, hogy mi érdekli őket, mivel szeretnének foglalkozni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés