Hirdetés

Megvédik a Bükk-erdőt a kolozsvári civilek

A Kolozsvárhoz tartozó Bükk-erdőben tervezett építkezések megakadályozásáért áll ki a Fenntarthatóan Szervezett Társadalom nevű civil kezdeményező csoport, amely a héten aláírásgyűjtésbe kezdett a zöldövezet megőrzése érdekében.

Kiss Előd-Gergely

2016. február 02., 19:272016. február 02., 19:27

A szervezet tiltakozását az váltotta ki, hogy a kolozsvári önkormányzat egyes tagjainak kezdeményezésére a csütörtöki, február 4-ei tanácsülésen úgy módosítanák az általános városrendezési tervet, hogy az lehetővé tegye lakóházak építését a Bükk-erdőben, beleértve a természetvédelmi területeket is.

Adrian Dohotaru, a civilek képviselője a Krónikának elmondta: a hétfőn indított online petíciót kedd délutánig 1600-an írták alá, céljuk pedig a kétezer támogató aláírás összegyűjtése. A petíciót a csütörtöki tanácsülésen átadják a városháza képviselőinek, ugyanakkor megpróbálják meggyőzni a képviselő-testületet, hogy mondjon le a módosításról. Dohotaru hangsúlyozta: rendkívül negatív következményekkel fog járni, ha a tanács mégis jóváhagyja a tervet. „A kolozsváriak még emlékeznek rá, hogy az elmúlt évtizedekben milyen pompás volt kimenni az erdő melletti tisztásokra, az utóbbi tíz év építkezései miatt azonban ezekből egyre kisebb szabad területek maradtak” – magyarázta a civilek képviselője.

Oláh Emese RMDSZ-es önkormányzati képviselő, a városrendezési bizottság tagja eközben lapunknak arról számolt be, hogy a módosító javaslat végül nem fog napirendre kerülni csütörtökön, de a tanács meghallgatja azoknak a telektulajdonosoknak a panaszát, akik építkezni szeretnének az erdőben. A képviselő kifejtette: Emil Boc polgármester a módosító tervezet múlt pénteki közvitáján valóban azt javasolta, hogy február 4-én tűzzék napirendre az ügyet, de a tanácstagok végül meggyőzték az elöljárót a halasztásról.

Elmondása szerint erre azért volt szükség, hogy egyrészt további vitákat lehessen szervezni a témában, ugyanakkor szeretnék a helyszínen megvizsgálni a feltételeket és lehetőségeket, az érintett telektulajdonosok szerint ugyanis a területek meglehetősen távol vannak az erdőtől. Oláh Emese elmondása szerint csütörtökön a terv egyetlen változtatásáról döntenek, amely azt tenné lehetővé, hogy adott esetben urbanizálhatónak nyilváníthatnak legelőket és mezőgazdasági területeket. „A módosítás azonban nem változtat az erdők jogi besorolásán” – hangsúlyozta.

Jogosnak tartja ezzel szemben a civilek tiltakozását Kovács Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke, aki szerint a kincses városban már évekkel ezelőtt elkezdődtek a problémák, amikor a városvezetők igyekeztek eleget tenni az egy főre eső zöldterületek kiterjedését meghatározó uniós előírásoknak. „Kolozsvár egy huszárvágással belterületnek minősítette át a város környéki területeket. Ennek nyomán jogilag, papíron megnövekedett a zöldövezet felülete, és így már megfeleltünk az EU elvárásainak” – magyarázta Kovács.

Rámutatott: jelenleg az ily módon belterületté nyilvánított területekre az emberek építkezni szeretnének. „Teljesen elfogadhatónak tartom, hogy a telektulajdonosok lobbitevékenységbe kezdtek, hiszen jelentős piaci értékkel bír az építkezésre alkalmas kolozsvári terület. Viszont ha az építkezések elkezdődnek, azokat a szabályokat szegjük meg, amelyeknek köszönhetően belterületté nyilvánították a városon kívülinek számító zöldövezeteket” – magyarázta az egyesület elnöke.

Kovács elmondása szerint a tulajdonosok gyakran trükköznek, például azt állítják, hogy csak hétvégi házat akarnak építeni, nem állandó lakhelyeket. „Ki akarna a saját otthonától két kilométerre nyaralót építeni?” – tette fel a kérdést. Kovács ugyanakkor hangsúlyozta: sokkal fontosabb lett volna, illetve fontosabb lenne, hogy a városrendezési tervben kifejtsék a megyeszékhely fejlesztésének lépéseit.

„Ha az új lakónegyedeket nézzük, azt látjuk, hogy esztelenül folynak az építkezések, minden négyzetméter több száz eurót ér, és ezért megpróbálnak minden talpalatnyi területet hasznosítani. Nem marad hely utaknak, parkolóknak, zöldövezeteknek, játszóterekről pedig ne is álmodozzunk. Egységes koncepció nélkül zajlik Kolozsvár fejlesztése, ezt kellene korrigálni” – mutatott rá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés