„Nagyon örülök, hogy aKolozsváron korábban tapasztalt magyarellenes hangulatmegváltozott, a polgármester úr szavai igenbiztatóak. Magától értetődik, hogyRománia fővárosa után Erdély fővárosábais eljöttem, hiszen Kolozsvár mindig is Erdély,illetve az erdélyi magyarság fővárosa ésszellemi központja volt” – válaszolt a polgármesterköszöntő szavaira tegnapi látogatásánSólyom László. Boc hozzátette: a helyi ésmegyei tanácsban, valamint a prefektúrándolgozókkal közösen sikerült elérniük,hogy a korábban tapasztalt etnikai feszültségekmegszűntek. Sólyom kérdésére, hogy miértnincsenek Kolozsváron kétnyelvű feliratok, Boc annyitmondott: mivel a törvény 20 százalékosarány felett szavatolja a kisebbségben élőknekezt a jogát, és ebben a városban ez az arányalacsonyabb, ezért szerinte a törvény nem teszilehetővé a kétnyelvű feliratok elhelyezését.A magyar nyelvű táblák kifüggesztése miattkirobbant botrány nyomán a Babeº–BolyaiTudományegyetemről tavaly decemberben elbocsátott kétadjunktus, Kovács Lehel és Hantz Péter ügyérőla polgármester elmondta: nem etnikai, hanem munkajogi ügyrőlvan szó.
A polgármesteri hivatalüvegtermében a prefektúra, a megyei tanács,valamint a kolozsvári helyi tanács vezetőivel ésképviselőivel zárt ajtók mögöttfolytatott beszélgetésen Sólyom Lászlóa már huzamosabb ideje, évek óta rendezetlenkérdésekre is kitért. Egyebek mellett szóvátette a kétnyelvű feliratok hiányátKolozsváron, és a romániai magyarságnakazt a jogát, hogy önálló magyar nyelvűegyeteme legyen, és megjegyezte, hogy a romántörvényhozás továbbra sem fogadta el akisebbségi törvényt.
A beszélgetést követőenLászló Attila, az RMDSZ megyei elnöke, kolozsváriönkormányzati képviselő lapunk érdeklődéséreelmondta: Sólyom László értésreadta, hogy ha Finnországban sikerült megnyugtatóanrendezni az ott élő svéd kisebbség jogait,Romániában is megoldást lehet találni amagyarok gondjaira.
A Magyar Köztársaságelnöke a beszélgetést követően semnyilatkozott a sajtónak, a jó negyedóráskéséssel kezdődött kolozsvári látogatásugyanis fokozott tempóban zajlott. Sólyom az RMDSZországos ügyvezető elnökségén erdélyivolt ötvenhatos politikai elítéltekkeltalálkozott. „Nagyon fontos, hogy mind Magyarországon,mind Romániában tudjanak az emberek arról, hogymilyen sokan álltak ki 50 évvel ezelőtt a magyarszabadság eszméje mellett. Arra kértem Bãsescuelnök urat, valamint Popescu-Tãriceanu miniszterelnökurat, hogy a volt elítéltek kapjanak elégtételt,mert ezekre az emberekre mindannyian büszkék lehetünk”– mondta Sólyom László a zárt ajtókmögött lezajlott beszélgetés után.
A Magyar Köztársaságelnöke erdélyi látogatásánakzárásaként a kolozsvári magyar értelmiségképviselőivel, illetve a történelmi magyaregyházak vezetőivel találkozott.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.
Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.