
A Krónika honlapja május 2-ától új külsővel jelenik meg. Szűk tizenegy hónappal azután hajtottuk végre ezt a formaváltást, hogy nyomtatott napilapunk is kisebb arculatátalakításon ment keresztül.
2017. május 02., 15:522017. május 02., 15:52
Akárcsak az akkorinak, a mostani megújulásnak is az a lényege, hogy „szellősebb", látványosabb, áttekinthetőbb legyen a Krónika – ezúttal már az online felület is. Lapcsaládunk hírportáljához, a Székelyhonhoz hasonlóan immár a Krónika, illetve az Erdélyi Napló honlapja is korszerűbb, közismert kifejezéssel: mobilbarát lett, hiszen
Jól ismert állandó rovatainkat ugyanúgy megtalálja ezentúl is az olvasó, a tartalmat pedig – amely nem feltétlenül a nyomtatott lapban megjelent cikkek tükre – igyekszünk a legérthetőbben, olvasmányosabban, élvezetesebben közzétenni.
Ami viszont nem változik, hogy nekünk nem célunk a kattintásvadászat. Továbbra is kerüljük a romániai médiában manapság oly divatos, az olvasóközönség többsége által viszont bosszantónak tartott „csalicímeket", amelyekre rákattintva az olvasó úgy érzi, hogy átverték.
Cikkeinkhez ugyanakkor kizárólag regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá, fűzhetnek kommentárt.
Lapcsaládunknak ugyanakkor új oldala is van: a Liget. A legújabb kiadvány a könnyed, de cseppet sem komolytalan témakörök lapja, amelynek hitvallása: emberekről embereknek. A portál szerkesztői hangsúlyozzák: bár tudatában vannak annak, hogy az ilyen kiadványokat többnyire a hölgyek szeretik böngészni, biztosíthatják az urakat, hogy ők is találnak az oldalon nekik szánt olvasnivalót.
Köszönjük eddigi hűségüket és figyelmüket, hasznos és kellemes időtöltést kívánunk a megújult Krónika böngészésével!
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!