Hirdetés

Megújul a nagyváradi Bémer tér: a gyalogosok vehetik birtokba a színház előtti területet

•  Fotó: Oradea.ro

Fotó: Oradea.ro

Közösségi rendezvények helyszínéül szolgálna a jövőben a ma még gépkocsiktól hangos Bémer tér, amelynek felújítását uniós támogatásból valósítaná meg a nagyváradi önkormányzat. A térrendezéssel az emblematikus épületek is láthatóbbá válnának.

Pap Melinda

2017. december 30., 10:022017. december 30., 10:02

Sétálóövezetté alakítaná a nagyváradi önkormányzat a Bémer (Ferdinánd) teret, amelyet európai uniós támogatásból, a Regionális Operatív Program (ROP) keretében újítana fel. A színház előtti térről – amely a város második főtere is egyben – szinte teljesen kizárnák a gépkocsiforgalmat, míg a teátrum mögötti, jelenleg parkolóként szolgáló részen közösségi rendezvényeket szerveznének.

A Szent László (Unirii) térrel a központi híd révén összekötött Bémer tér felújítására vonatkozó terv megtekinthető a polgármesteri hivatal honlapján, a projekt műszaki-gazdasági mutatóit novemberi ülésén hagyta jóvá a helyi tanács. A terv ismertetésekor Mircea Mălan alpolgármester elmondta, a projekt közérdekű volta miatt fontosnak tartották, hogy arról a lakosság is véleményt nyilvánítson. A Szent László tér korszerűsítését ugyanis – mint ismeretes – számos kritikával illették a váradiak, többségük a fák kivágását sérelmezte. Ezek most is szenvedő alanyai a modernizációnak, de a városvezetés szerint a színház előtti tiszafákat nem vágják ki, hanem gyökerestől kiemelik, és a Nagyvásár (December 1) térre költöztetik.

Hirdetés

A projekt értékét 20,8 millió lejre becsülik, amiből 17,6 millió lej lenne a vissza nem térítendő uniós támogatás, a váradi önkormányzat kétszázalékos önrésszel járulna hozzá a megvalósításához.

A kezdeményezők célja, hogy az egyébként forgalmas téren visszaszorítsák a gépkocsiforgalmat, felszabadítva azt a járókelők és a kerékpáro­sok számára.

•  Fotó: Oradea.ro Galéria

Fotó: Oradea.ro

Emellett a tér rendezésével az ott található emblematikus épületek – a színház, az Ady Endre által is kedvelt EMKE-kávéház (ma Astoria Szálló), az egykori Pannónia (ma Transilvania) Sszálló, a nemrég felújított Poynár-ház – is jobban érvényesülnének, ígérik az illetékesek, akik ezáltal több turistát vonzanának a környékre. Rámutattak, az átalakítás révén a két színház névadójának, Szigligeti Edének és Mária román királynénak a szobra is jobban érvényesülne.

A térrendezés révén elsőként a színház melletti Madách Imre utca mentesülne teljesen a gépkocsiforgalom alól, ugyanakkor a párhuzamos, a teátrum másik oldalán található Kazinczy Ferenc (Patrioților) utcát kétirányúvá tennék. A színház mögötti Szilágyi Dezső (Moscovei) utcán is kétirányú lenne a forgalom, és kerékpárutat is kialakítanának. A teátrum mögötti, parkolóként szolgáló téren felszámolnák a gépkocsi-közlekedést, az ottani trafóházat föld alá süllyesztenék, és a Főutca felőli, a Holnaposok szoborcsoport mögötti résszel kiegészülve rendezvények helyszínéül szolgálna.

A parkolást különben a teljes Bémer téren megtiltanák, a tervek szerint csupán a taxik számára alakítanak ki néhány megállóhelyet. Kiszélesítenék a járdákat, a teret pedig porfír-, andezit- és gránitlapokkal burkolnák. A tér színház előtti részén a tervek szerint szabadtéri előadásokat is tartanak majd.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés