
Fotó: Panoramio.com
Elállt a Kós Károly által tervezett kultúrotthon eladásától a kalotaszegi Mákófalva református egyházközsége. Az Erdélyi Magyar Néppárt üdvözli a döntést.
2017. augusztus 11., 15:532017. augusztus 11., 15:53
Elállt a Kós Károly által tervezett kultúrotthon eladásától a kalotaszegi Mákófalva református egyházközsége. Júniusban az egyházközség arról egyezett meg Egeres község önkormányzatával, hogy egy kerékpár áráért, 500 lejért átadja az ingatlant a román többségű önkormányzatnak.
Az EMNP pénteki közleménye szerint a tulajdonosváltás azáltal hiúsult meg, hogy Both György, a Mákófalvát is magába foglaló Egeres község alpolgármestere a tanács elé terjesztett határozatjavaslatából kihagyta a református egyház eladási feltételeit, amelyeket később sem az eladást hitelesítő közjegyző, sem a polgármesteri hivatal nem tartott elfogadhatónak.
Ezt követően pedig a mákófalvi református gyülekezet presbitériuma lemondott az épület eladási szándékáról, és
Az Egeresi önkormányzat június 13-án döntött a színmagyar mákófalva művelődési házának a szimbolikus összegért való megvásárlásáról. Az épület - a homlokzatán álló emléktábla tanúsága szerint - Kós Károly tervei alapján épült 1930-ban.
Az adásvétel szükségességéről Both György az RMDSZ színeiben megválasztott alpolgármester, az egyházközség korábbi gondnoka győzte meg az egyházi döntéshozó testületet és az önkormányzati testületet is. Az alpolgármester szerint ugyanis úgy vélte, hogy csak így lehet forrásokat szerezni az épület felújítására.
Az EMNP álláspontja szerint az egykor államosított, majd 2001-ben visszaszerzett egyházi vagyon községi tulajdonba juttatása újabb államosításnak felelt volna meg.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!