
HÍRKÉP – Ismeretlen tettesek festékszóróval fújták le Bikfalva helységnévtáblájának magyar feliratát a hétvégén. A Sepsiszentgyörgytől 19 kilométerre található település uzoni kijáratánál található táblán csak a magyar feliratot rongálták meg.
2015. december 14., 19:172015. december 14., 19:17
Ráduly István polgármester elmondta, még vasárnap feljelentést tett a rendőrségen. Az elöljáró szerint névtelenül jelentkező szemtanúk is vannak, akik láttak egy gépkocsit, amellyel az elkövetők utazhattak.
Mint mondta, a megrongált tábla közelében nincs, viszont az uzoni elágazásnál van térfigyelő kamera, ennek felvételeit már elemzik a hatóságok. Úgy vélte, átutazók követhették el a rongálást. Mint mondta, a táblát nem cserélték ki és nem is tisztították le, mintegy közszemlére téve a vandalizmust.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!