Hirdetés

Megnyílt a parajdi wellnessközpont

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Újabb kikapcsolódási lehetőség várja a Parajdra látogatókat, a hétvégén ugyanis felavatták az évek óta épülő élményfürdő- és gyógykezelő komplexumot. A felszólalók szerint a wellnessközpont nem lesz a strand versenytársa, inkább kiegészítő szerepet tölt be.

Fülöp-Székely Botond

2015. július 05., 18:452015. július 05., 18:45

„Nem volt könnyű, sem pedig rövid az az út, amely elvezetett a parajdi wellnessközpont átadásáig. (…) Közben voltak, akik biztattak, voltak, akik mellettünk álltak, de azért vagyunk tökéletes székelyek, mert olyanok is voltak, akik, ha nem is ellenünk tevékenykedtek, nem támogattak” – vázolta az építkezés körülményeit a pénteki megnyitóünnepségen Bokor Sándor, a település polgármestere.

Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor beszédében rámutatott: nagyszerű érzés egy olyan nemzedékhez tartozni, akiknek jó néhány évtized után megadatott az, hogy Székelyföld ismét építkezik. „Meg tudjuk mutatni ennek a világnak azt, hogy ha összefogunk, akkor nem csak megmaradni, de fejlődni, fejleszteni is tudunk” – fejtette ki a politikus. Mint mondta, noha sokan úgy gondolják, hogy a wellnessközpont a helyi strand versenytársa lesz, valójában inkább kiegészíti azt: a Parajdra látogatók kikapcsolódási lehetőségeit bővíti.

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke arra kérte a jelenlévőket, tapsolják meg a település polgármesterét, amiért a nehézségek ellenére is kitartott, és barátokat gyűjtve maga köré bebizonyította, hogy fel lehet építeni a komplexumot.

„A konkurencia nem a szomszéd fürdő, még csak nem is a szomszéd település, inkább a tengerpart vagy a Prahova völgye. Ezekkel kell versenyezni” – szögezte le a megyei elöljáró, aki egyúttal felkérte Bokor Sándort, illetve a jelen lévő turisztikai szakembereket, segítsenek abban, hogy az egységes Hargita síbérlet mintájára, egységes megyei fürdőbérletet is készítsenek. Meglátása szerint ennek lényeges szerepe lenne a turizmus fellendítésében.

A rendezvényen jelen volt Péter Ferenc, Szováta polgármestere is, aki hangsúlyozta, noha a két települést megyehatár választja el, ez nem jelenti, hogy nem működnének együtt, különösen a turizmusban.

„Úgy érzem, hogy Szováta és Parajd mindig kiegészítették egymást, és ez ma is így van. A két településnek szüksége van egymásra, hogy megállhassák helyüket a turizmus és vendéglátás terén” – jelentette ki a fürdőváros polgármestere. A beszédek után az elöljárók eloldották az épület bejáratánál átkötött szalagot, hivatalosan megnyitva a wellnessközpontot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés