Hirdetés

Megnyílik a tizenkettedik EU-tábor

A bevándorlásra, az aktuális európai problémákra és a romakérdésre koncentrál témáiban a szerdán kezdődő, 12. alkalommal megszervezett EU-tábor Marosfőn.

Krónika

2015. július 07., 16:382015. július 07., 16:38

Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke, a tábor főszervezője elmondta: idén közel 200 résztvevőre számítanak, akik a tudományos előadások, személyes történetek mellett számos újítással találkozhatnak a tábor ideje alatt.

András Loránd roma származású táborigazgató kiemelte, lesz tabusarok a tábor területén, ahol a résztvevők kényes témákat boncolgató személyes történeteket hallgathatnak meg. Emellett a roma nap keretében a kisebbséget érintő kérdésekről, problémákról is szó lesz.

A vasárnapig tartó rendezvény megnyitója 10 órakor kezdődik, ezt követően Boros Loránd a romániai cigány csoportokat mutatja be, majd Tonk Gabriella Patarét is Kolozsvár – integrált projekt a pataréti közösségek társadalmi befogadásáért címmel tart előadást.

Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a sepsiszentgyörgyi romastratégiáról beszél majd az érdeklődőknek, 17 órakor pedig Gábor Lajos „Lalival” beszélget András Loránd. A 21.30-tól kezdődő szabadtéri mozi keretében a Gadzso dilo című filmet tekinthetik meg a táborlakók, ezt követően a Szempöl zenekar lép színpadra.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön 10-től tart előadást Hogyan látnak minket Amerikában? címmel, majd Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda volt polgármestere és Cseke Attila parlamenti képviselő részvételével szervez beszélgetést.

A tábor pénteki napján a Back II Black csap bulit Marosfőn, ezt megelőzően 10 órakor Markó Béla, a Kós Károly Alapítvány elnöke Európa az Ukrán válság után (Etnikai alternatívák Kelet-Közép-Európában és a Balkánon) című előadása szerepel a hagyományos programpontok között, 12-től pedig az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) képviselői beszélgetnek a bevándorlásról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés