
Menteni próbálják az elkallódástól a külföldön dolgozó szülők gyerekeit Kovászna megyében. Kiss Imre főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján többek között a hiányzások mértékéről beszélt, rámutatva: októberben 137 ezer órát hiányoztak a háromszéki diákok, ennek 74 százaléka igazolatlan hiányzás.
2016. november 22., 17:362016. november 22., 17:36
2016. november 22., 18:292016. november 22., 18:29
Meglepő módon az elemi iskolában a legmagasabb a hiányzások aránya, az előkészítő és az első osztályokban egy főre átlag 5,4 óra hiányzás jut. „Ezek a kisdiákok nem lógnak, viszont egy részük egyáltalán nem jár iskolába. Szeptemberben ugyan a szülők beíratják őket, majd amikor külföldre mennek szezonmunkára, a kisebbeket elviszik magukkal” – részletezte az oktatási szakember.
Elmondta, ha az egész család külföldön tartózkodik, a pedagógusok tehetetlenek, viszont a hiányzások miatt a gyerek általában kénytelen osztályt ismételni, és végül lemorzsolódik. Kiss Imre rámutatott, a hiányzások több mint felét, 70 ezer órányit a Kovászna megyei diákok két százaléka, vagyis ugyanaz a 650 gyerek gyűjtötte össze. Az iskolák vezetősége az egyéni helyzetekre próbál megoldást találni, ám sok esetben az önkormányzatok, a szociális hatóságok beavatkozására is szükség van.
Programokkal segítenek
Kiss Imre szerint a tanfelügyelőség összesítette, hány gyereket hagytak itthon külföldön dolgozó szüleik, és arra ösztönzik az iskolákat, hogy szervezzenek számukra különböző programokat, ezáltal megmentve őket az elkallódástól. Ebben a tanévben 1923 diáknak dolgozik egyik, vagy mindkét szülője külföldön. Zágoni Imola tanfelügyelő elmondta, közülük 440 gyerek a nagyszülők, rokonok gondjaira van bízva. A gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt tanácsadást biztosítanak, segítő órákat tartanak, mentorprogramokat szerveznek, melyek keretében a rendezett családi háttérrel rendelkező diáktársak veszik őket szárnyaik alá.
Aggódnak az igazgatók miatt
Kiss Imre szerint a tanfelügyelőségeken aggódnak amiatt, hogy januártól miként oldják meg az iskolaigazgatók kinevezését. Az igazgatóknak szervezett versenyvizsga véget ért, Kovászna megyében egyetlen fellebbezést iktattak, és jelenleg a tanintézetek 60,4 százalékban van sikeresen vizsgázott igazgató, 45,2 százalékukban pedig aligazgató. Gondot jelent azonban, hogy az alkalmazási módszertan szerint a jelenlegi igazgatók kinevezése nem hosszabbítható meg, ha nem vettek részt a versenyvizsgán, vagy elbuktak. Ilyen esetekben a nevelőtanács javasol másik igazgatót, ezt a vezetőtanács hagyja jóvá, majd a tanfelügyelőség nevezi ki.
Kiss Imre viszont attól tart, hogy sokan a jelölés ellenére nem vállalják a tisztséget, elmondása szerint már augusztusban is szembesültek hasonló visszautasításokkal. Elmondta, az új kinevezésekre csak januárban kerül sor, így abban bíznak, hogy az új kormány módosítja majd a módszertant.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!