Később döntenek a kolozsvári tanács szakbizottságai a Gyógyszerésztörténeti Múzeumnak otthont adó Hintz-ház megvásárlásának mikéntjéről. A tanács a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy él elővásárlási jogával és megveszi a patikamúzeumnak otthont adó ingatlant.
2015. június 16., 19:082015. június 16., 19:08
A kolozsvári önkormányzat azt követően döntött az egykori Hintz-gyógyszertár megvásárlásáról, hogy az épület tulajdonosai bejelentették: eladják az ingatlant, a bukaresti kulturális tárca pedig nem élt elővásárlási jogával.
Erre a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum hívta fel a városháza figyelmét, amelyhez a patikamúzeum is tartozik. „Egy 16. századi műemlék épületről van szó, az egyedüli olyan gyógyszertára az országnak és Európának, amely autentikus térben működik. A város, Erdély, de még Románia számára is pótolhatatlan veszteség volna az elvesztése” – idézi a Digi24 hírtelevízió Carmen Ciongradit, a kulturális intézmény igazgatóját.
Az alagsorral, földszinttel és emelettel rendelkező, mintegy 800 négyzetméteres ingatlant az örökösök három éve 2,5 millió euróért kínálták megvételre, azonban eddig nem került vevő. Oana Buzatu, a városháza szóvivője elmondta, hogy az önkormányzat az ingatlan értékének felbecsülését követően kezd el tárgyalni a vételárról a tulajdonossal, a tranzakció célja a Gyógyszerésztörténeti Múzeum helyben tartása. Az önkormányzat nem a teljes épületet, csak egy részét kívánja megvásárolni.
Az egykoron a város tulajdonában álló gyógyszertárat 1573-ban alapították és 1735-ig az egyetlen volt a kincses városban, Az épületet 1752-ben a gyógyszerész Mauksch család szerezte meg, a 19. század elején a Sláby család vásárolta meg, majd 1851-ben a Hintz családé lett. Az ingatlant 1949-ben államosították. A Hintz család külföldön élő leszármazottai 1989 után nyújtották be viszszaigénylési kérelmüket, az ingatlan nagy részét visszakapták. Tavaly óta az ő belegyezésükkel ide tette át székhelyét a Kolozsvári Magyar Napok szervezőcsapata is.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!