
Fotó: MTI
A Hooligans koncertjével kedd este megkezdődött a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap hajnalig tartó tusnádfürdői rendezvénysorozata, amelyet - első és jelenlegi helyszínének nevéből kialakított mozaikszóval - Tusványosként emlegetnek immár két évtizede a résztvevők.
2017. július 19., 10:302017. július 19., 10:30
2017. július 19., 10:512017. július 19., 10:51
A közéleti vitafórumokat ifjúsági fesztivállal és gazdag koncertprogrammal ötvöző Tusványosra már a keddi, „nulladik” napon folyamatosan érkeztek a résztvevők, az esti nyitókoncert idejére a tusnádi kempingben a sátorhelyek többsége betelt és a környező házak udvarán is fiatalok vertek sátrat.
Mivel Tusnádfürdő az utóbbi hónapokban a településre rendszeresen bemerészkedő, kukázó medvék miatt szerepelt a legtöbbször a híradásokban, és ez még a tapasztalt fesztiválozókat is aggodalommal töltötte el, Albert Tibor polgármester kedden megnyugtatásul közölte:
A táborozók biztonságáról négy vadőr gondoskodik, ők az erdő mellett, illetve az Olt partján járőröznek majd. A szervezők mindenkitől azt kérik, hogy ha mégis medvét lát, ne közelítse meg, ne fényképezze, hanem hívja a vadőröket a táborban kifüggesztett számon.
Idén a tábor honlapja ugyan a nyitást megelőző órákban többször „gyengélkedett”, de Tusványos jelen van a közösségi oldalakon, mobilalkalmazás segíti az eligazodást a programok között, és a mobilszolgáltatók új erősítők felszerelésével biztosítják idén a tábor internetellátottságát.
Fotó: MTI
A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács idei, 28. rendezvényét Tusványos - a biztos pont címmel szervezik.
A szakmai programok hivatalos megnyitóját szerda délelőtt tartják. A hét folyamán számos külföldi szakértő, magyarországi és erdélyi politikus lesz jelen a tusnádfürdői pódiumbeszélgetéseken, idén sem marad el a Kárpát-medencei magyar pártok vezetőinek hagyományos nemzetpolitikai tanácskozása, szombaton pedig Orbán Viktor miniszterelnök részvételével rendeznek közéleti fórumot a koncertszínpad előtti sportpályán.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!