Hirdetés

Megkétszereződött a gyermeknevelési pótlék

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Gyermeknap alkalmából kihirdette hétfőn Klaus Johannnis államfő a törvényt, amelynek értelmében kétszeresére, a jelenlegi 42 lejről 84 lejre emelik a 2 és 18 év közötti kiskorúaknak járó gyermeknevelési pótlék havi értékét.

Krónika

2015. június 01., 14:332015. június 01., 14:33

 

Az intézkedés évi 1,76 milliárd lejes pluszkiadást jelent az államkasszának. Amint arról korábban írtunk, a módosítást Cristina Pocora nemzeti liberális (PNL) képviselő kezdeményezte, mondván, pártja azt szeretné, ha a közbeszédben gyermekpénzként emlegetett támogatás értékét 200 lejre növelnék – amennyit a gyerek kétéves koráig eddig is megkaptak a szülők –, de tisztában vannak vele, hogy ez csak fokozatosan valósulhat meg, első lépésben pedig a költségvetés az összeg megkétszerezését engedi meg.

Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a kiskorúaknak járó juttatást 2009 januárja óta nem módosították, holott az infláció megkövetelte volna ezt, a fogyasztó árak ugyanis azóta 20 százalékponttal emelkedtek.

A Pocora által beterjesztett indítványban az is szerepel, hogy az Európai Unióban a gyerekpénz átlagosan 210 euró, miközben egy Romániában élő kiskorú alig 10 eurót kap havonta, az ország ezzel a sor végén szerepel. „Mintegy 3,6 millió gyermekről beszélünk, akiknek több mint 48 százalékát veszélyezteti a szegénység és a társadalmi kirekesztés, ezért rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a szükséges forrásokat a támogatásukra” – hangsúlyozta Cristina Pocora.

Az intézkedéssel kapcsolatban Victor Ponta miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott: a kormány és az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyan támogatja a gyerekpénz növelését, de hiányolja, hogy a kezdeményezők nem jelölték meg azokat a finanszírozási forrásokat, amiből fedezni lehet a közel 1,8 milliárd lejes pluszkiadást. A kormányfő szerint ebben az évben és jövőben még sikerül kiszorítani a szükséges összeget, de „mégiscsak meg kellett volna jelölni egy hosszú távú forrást”.

A kezdeményezésre egyébként az RMDSZ képviselői is igennel szavaztak. Máté András Levente, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője akkor leszögezte, elfogadhatatlan, hogy Romániában, mint az Európai Unió tagállamában a gyerekpénz értéke 35-ször kisebb az uniós átlagnál.

Konzultálnak a tanügyi törvényről

Nyilvános vitára bocsátotta a szaktárca a tanügyi törvény tervezetét – jelentette be hétfőn egy gyermeknapi rendezvényen Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Mint hangsúlyozta, akárcsak a családtörvény esetében, széleskörű konzultációra van szükség. „Ezek csak nyilvános vitára bocsátott ötletek” – emelte ki a tárcavezető.

Hozzátette: nem kíván jóslatokba bocsátkozni, a végén dől majd el, hogy 90, 80, 70, 60, 50 vagy éppen 40 százalékban maradnak meg a szaktárca eredeti elképzelései, hiszen „éppen ez a nyilvános vita lényege”. A tervezetből a miniszter azt emelte ki, nem normális, hogy a nyolcadik osztályosok képességfelmérésen essenek át, majd felvételizniük is kelljen a gimnáziumba. „Meglátjuk majd, melyik a legmegfelelőbb megoldás a rendszer számára” – mondta. Cîmpeanu közlése szerint a tanügyi törvényt év végéig véglegesítik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
Hirdetés