
Fotó: Boda L. Gergely
Gazdasági fejlődést, szellemi, társadalmi fellendülést jelentett az egykori Székelyvásárhelyen a 400 éve hozott fejedelmi intézkedés, amelyben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szabad királyi várossá minősítette, nevét pedig Marosvásárhelyre változtatta.
2016. április 22., 11:032016. április 22., 11:03
Az évforduló közeledtével csütörtökön hangulatos megemlékezéssel idézték meg a fejedelem alakját a Maros Mezőségért Egyesület szervezésében, három iskola, a Református Kollégium, a Művészeti Gimnázium és a 7-es számú általános iskola tanulóinak részvételével.
A megemlékezés ötletgazdája Szabó László felsővárosi református lelkész volt, aki elmondta: négyszáz évvel ezelőtt, 1616. április 29-én keltezte a fejedelem azt a levelét, amelyben szabad királyi városi rangot adományozott az akkori Székelyvásárhelynek, és nevét Marosvásárhelyre változtatta.
Ettől kezdve a székely székeknek nem lehetett beleszólásuk Marosvásárhely ügyeibe, amely ezentúl csak a központi hatalomnak adózott, követeket küldött az országgyűlésbe, maga választotta a tisztviselőit, királybírója bíráskodási jogot kapott. Megnövekedett a lakosság száma, mesteremberek érkeztek a városba, ahonnan a szökött jobbágyokat sem kellett ezentúl visszatoloncolni előző uraikhoz.
Az eseménynek a Művészeti Gimnáziummal szembeni kis park adott helyet, ahol Szabó László köszöntötte az egybegyűlteket, és elmondta, hogy a megemlékezésen Bethlen Gábor-emléklángot gyújtanak. Jakab István esperes rövid igehirdetésében Bethlen Gáborról beszélt, majd Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója ismertette a nagy fejedelem gyermekkorát.
A rendezvényen Flender Gyöngyvér, Magyarország csíkszeredai konzulja a megemlékezés jelentőségét hangsúlyozta, párhuzamot vonva az akkori és a mai politikai viszonyok között. Az eseményen a torboszlói hagyományőrző huszárok álltak díszőrséget.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!