
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) meghosszabbította Horváth Anna kolozsvári alpolgármester hatósági felügyeletét – közölte szerda esti Facebook-bejegyzésében az RMDSZ-es politikus.
2016. december 08., 10:162016. december 08., 10:16
2016. december 08., 13:372016. december 08., 13:37
Horváth Anna hozzátette: a döntést megfellebbezi a bíróságon. Amennyiben a bíróság az ügyészség érveit fogadja el, Horváth Anna továbbra sem láthatja el kolozsvári alpolgármesteri teendőit.
„Az elmúlt 60 nap alatt valamennyi tanút kihallgatták, a vizsgálat végéhez közeledik, ezért úgy értékelem, hogy az eljárás megfelelő lebonyolítása nem lehet érv az eltiltásomra. Ebben az időszakban teljes nyitottsággal álltam a kivizsgálást végzők rendelkezésére\" – írta üzenetében Horváth Anna. A politikus azt is közölte, hogy az ellene elindult ügyészségi eljárás nem feljelentés alapján indult.
„A februárban kezdődött, teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelésemből származó lehallgatások értelmezései ürügyén indult ellenem eljárás\" – tette hozzá. Megjegyezte: hinnie kell abban, hogy az igazságszolgáltatást valóban az igazság érdekli, és be tudja bizonyítani ártatlanságát. Sajnálatát fejezte ki azért, hogy emiatt a kolozsvári magyar közösség érdekképviselete szenved kárt.
A DNA befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja, és október elején hatvan napra ügyészségi felügyelet alá helyezte az alpolgármestert. Ez idő alatt Horváth Anna nem láthatta el az alpolgármesteri teendőket, nem vehette fel a kapcsolatot az ügyében érintett személyekkel, rendszeresen meg kellett jelennie a hatóságok előtt és az ügyészek jóváhagyását kellett kérnie egy esetleges külföldi utazás esetén.
Az ügyészség által közölt gyanú szerint az RMDSZ-es elöljáró hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
szóljon hozzá!