
Fotó: KMN
A Kolozsvári Magyar Napok idei kiadásáról szóló előzetes szervezői értékelő szerint sikeres és az előző évekhez hasonlóan kirívó esetektől mentes tíz napot tudhat maga mögött Erdély egyik legismertebb magyar rendezvénysorozata.
2017. augusztus 24., 12:182017. augusztus 24., 12:18
2017. augusztus 24., 12:382017. augusztus 24., 12:38
A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a visszajelzések alapján mind a Borutca átköltöztetése, mind az új helyszínként hiánypótló szerepet betöltő sétatéri pihenőövezet beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az már biztos, hogy jövőre augusztus 19–26. között lesznek a Kolozsvári Magyar Napok, a továbbgondolás folyamatának jegyében.
Szinte valamennyi program teltházzal zajlott, és a szervezők tapasztalatai alapján megnőtt az érdeklődés a kulturális programok, így például a színházi előadások és a kiállítások iránt. A főtéri koncertekre esténként 15-20 ezren látogattak ki.
A több mint 500 programból 135 gyermekprogram, 120 előadás és kerekasztal-beszélgetés, 150 Farkas utcai program, 35 tárlat, közel 40 filmvetítés és sportprogram, 45 koncert és 14 hangverseny volt. A programok összesen 60 helyszínen közel 150 partner, 100 szervező és 150 önkéntes (a központi stáb és a részprogramok önkéntesei) közreműködésével valósultak meg.
Sikeresnek bizonyult az adománygyűjtés: a három infóstandnál és az EMKE sátorban összesen 23 ezer 680 lej, a színházsátorban 1 326 lej gyűlt össze, a végösszeg tehát 25 ezer 6 lej. Az összeget a magyar történelmi egyházak egy szegénykonyha közös működtetésére fordítják. A pénz átadására szeptember közepén kerül sor, amiről tájékoztatjuk majd a sajtó képviselőit és a nyilvánosságot.
Boros Misi koncertje – melynek meglepetésvendége Bogányi Gergely volt – is jótékonysági célt szolgált: a felajánlott adományokból a Nyilas Misi Alapítvány révén egy szerény körülmények között élő, de kiemelten tehetséges erdélyi magyar fiatal zenei tanulmányaira gyűjtöttek. A fiatal tehetség az összegyűlt adományoknak köszönhetően három évig ösztöndíjban részesülhet.
A 8. Kolozsvári Magyar Napok egyik szenzációjának számított, hogy a Román Nemzeti Bank nyitottságának és kultúratámogató szándékának köszönhetően három napig látogathatóvá vált a jegybank kincses városi épülete, ahol Róth Miksa eredeti üvegfestményei láthatók. A szigorú biztonsági szabályozás miatt előzetes bejelentkezéshez kötött csoportos látogatásokon mintegy 700-an vettek részt, a programpont a román lakosság körében is népszerű volt.
A Budapesti Operettszínház várva várt vasárnapi, Csárdáskirálynő című előadása, amely először volt látható a teljes szereposztással szabadtéri nagyszínpadon Erdélyben, az eső ellenére jó hangulatban telt, amiért mind a művészeket, mind a kitartó közönséget külön köszönet illeti a szervezők szerint.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezőstábja köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik segítettek a nagyszabású rendezvény megvalósításában, lebonyolításában és annak népszerűsítésében: az önkénteseknek, civil partnereknek és intézményeknek, támogatóknak, médiapartnereknek és nem utolsó sorban a résztvevőknek, akik mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy idén is méltó módon ünnepelhessen Kolozsvár, Erdély magyarsága.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!