
Fotó: László Ildikó
Büntetőeljárás indított a Bihar megyei ügyészség egy 47 éves tanár ellen, akit kiskorú megerőszakolásával gyanúsítanak. Ugyancsak nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe a napokban egy bukaresti vallástanárt.
2025. augusztus 21., 16:292025. augusztus 21., 16:29
2025. augusztus 21., 17:102025. augusztus 21., 17:10
A vádhatóság csütörtöki közleménye szerint az értkörtvélyesi iskola pedagógusát korábban már elítélték gyermekpornográfia terjesztéséért. Az ügyészség közölte azt is, hogy az áldozat korábban a tanár tanítványa volt.
A tanárt szerdán őrizetbe vették, csütörtökön pedig az ügyészség indítványozta a 30 napos előzetes letartóztatását a nagyváradi bíróságnak. Egyébként a szóban forgó tanintézet a Dr. Balasi József Általános Iskola, a pedagógus pedig a fizika-kémia szakos M. András, akinek 11 évvel ezelőtti bűnügyéről annak idején cikkezett a Krónika. 2014-ben gyermekpornó terjesztése miatt indult büntetőeljárás ellene, előzetes letartóztatásba is helyezték, majd 2016-ban jogerősen két év börtönbüntetéssel sújtották, az ítélet végrehajtását azonban 3 évre felfüggesztették.

Gyermekpornó terjesztése miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyeztek csütörtökön délelőtt egy Bihar megyei pedagógust.
„Én tavaly ősz óta töltöm be az igazgatói tisztséget, a szóban forgó tanár hosszú ideje tanít nálunk. Amikor tudomást szereztem a történtekről, feljelentést tettem; várjuk, hogy a rendőrök és az ügyészek döntsenek az ügyben” – nyilatkozta az Ebihoreanul portálnak Anamaria Vloc. Ugyanakkor a Bihari Napló megkeresésére Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes közölte, az iskolában történt vélelmezett erőszakra úgy derült fény, hogy a diáklány július 4-én bement az iskolába, ahol az aligazgató kérdésére azt mondta: a fizikatanár segít neki valamit megjavítani a telefonján. Egy rövid idő múlva az aligazgató gyanúsnak vélte az esetet, ezért elindult az említett terem felé, majd meglátta, hogy a lány elvörösödött arccal és zilált hajjal jön ki a helyiségből.
Arra a kérdésre, hogy a tanár miként maradhatott a tanintézet oktatója azok után, hogy gyermekpornográf anyagok terjesztése miatt elítélték, Kéry Hajnal elmondta: az illető végleges munkaszerződéssel rendelkezik, és mivel nem az iskolában követte el az előző bűncselekményt, illetve az intézmény egyetlen diákja sem volt érintett abban, nem indíthattak belső eljárást ellene. „A bírósági ítélet pedig nem mondta ki, hogy a tanár nem praktizálhat, ezért sem a tanfelügyelőség, sem a szóban forgó iskola nem tehetett semmit” – fogalmazott a helyettes főtanfelügyelő. Hozzátette, hogy az előző eset után próbálkozott az iskola vezetősége lépéseket tenni: kikérték a bíróságtól a pontos ítéletet, azonban a bíróság megtagadta a kérést.
A napokban Bukarestben vettek őrizetbe egy 45 éves pedagógust, aki az ügyészség szerint idén január és májusa között több alkalommal megerőszakolt egy 14 éves lányt. A vallástanár rendszeresen fenyegette áldozatát, fizikailag is bántalmazta, és Bukarestben, valamint egy Teleorman megyei településen erőszakolta meg a lányt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!