2011. május 03., 09:162011. május 03., 09:16
A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében megtartott rendezvényen a felszólalók – ismert román és magyar közéleti személyiségek – úgy nyilatkoztak, Kolozsvár a megbékélés és az együttélés szimbólumává válhat, mivel a kincses városban évszázadok óta békésen együtt tudnak működni a különböző kisebbségek.
Surján László EP-képviselő felszólalásában hangsúlyozta: a Kárpát-medencében élő nemzeteknek megvannak a maguk sebei, de bízik abban, hogy ezek a sebek gyógyíthatók. „Sajnos ezeket a sérelmeket gyakran emlegetik, s ha a sebeket folyamatosan feltépjük, soha nem tudnak begyógyulni” – fogalmazott a fideszes politikus. Hangsúlyozta: a mozgalom célja, hogy fórumot biztosítson a Kárpát-medencei országok civil szféráinak különböző nemzetiségű képviselői számára, hogy párbeszéd révén megtalálják az együttműködés lehetőségeit.
Lucian Năstasă történész, kisebbségkutató szerint nem kell a kényes történelmi témáktól tartani, szerinte ha a történészek higgadt fejjel tisztáznák a vitás kérdéseket, az kifogná a szelet a szélsőséges nacionalisták vitorlájából. Beke Mihály író, újságíró szerint nem szégyen közös érdekek mentén kibékülni. Smaranda Enache emberjogi aktivista, a Pro Europa Liga elnöke hangsúlyozta: magunk mögött kell hagyni a nemzeti és vallási fundamentalizmust, elsősorban saját falvainkban kell megbékélni. Marius Tabacu, a kolozsvári filharmónia igazgatója ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyaroknak és románoknak csak felületes ismeretei vannak egymásról, sem a bukarestiek, sem a budapestiek nem értik Erdély lényegét. Ovidiu Pecican úgy vélte, túl sokat foglalkozunk a múlttal, a szimbolikus dolgokkal ahelyett, hogy az együttélés lehetőségeit keresnénk. Surján Lászlótól ugyanakkor megtudtuk: a Chartaxxi.eu internetes oldalon elérhető megbékélési chartát eddig 1700-an írták alá.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!