
Fotó: Veres Nándor
Továbbra sem lehet tudni semmit az uniós élelmiszercsomagok kiosztásával kapcsolatban, annak ellenére, hogy az illetékes hatóságok ezt korábban februárra, majd április közepére ígérték – tudtuk meg a Hargita megyei prefektúrán.
2016. április 06., 13:462016. április 06., 13:46
2016. április 06., 13:462016. április 06., 13:46
Amint arról korábban beszámoltunk, az Európai Alapok Minisztériumának múlt év végéig még a csomagok összeállítására, szállítására vonatkozó közbeszerzési eljárást nem sikerült lezárnia időben, így a megyei illetékesek csak reménykednek abban, hogy több konkrétumot tudnak meg a folyamatról. Csíkszeredában tavaly januárban kezdték el osztani az Európai Unió intervenciós tartalékaiból származó élelmiszer-támogatást. Akkor több mint 3000 rászoruló vehette át az alapélelmiszereket tartalmazó dobozokat.
Bíró Edit, a csíkszeredai polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője kedden annyit tudott mondani a témával kapcsolatban, hogy jelenleg is aktualizálják a jogosultak listáját, és várják a jelzést a prefektúrától, hogy mikor érkeznek meg a csomagok. A prefektusi hivatal korábban felhívást intézett az önkormányzatokhoz, hogy készítsék elő a raktárépületeket. Legutóbb a csomag 29 kilogramm alapélelmiszert (olaj, cukor, liszt, puliszkaliszt, száraztészta, húskonzerv, pástétom) tartalmazott.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
szóljon hozzá!