
„Egy örökségnek vagyunk a birtokosai, és ez az örökség közös” - jelentette ki Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Mátyás király-emlékév erdélyi programjait ismertető keddi sajtótájékoztatón. Az emlékév tanácsadó testületének tagjai az uralkodó integráló, népeket összefogó szerepét hangsúlyozták.
2018. január 23., 14:052018. január 23., 14:05
2018. január 23., 14:172018. január 23., 14:17
A szimbolikus helyszínen, Mátyás király kolozsvári szülőházában tartott eseményen elhangzott, a testület tagjai az emlékév tavaly december 11-i megnyitását követően Kolozsváron tartották első ülésüket, ezzel is hangsúlyozva a kincses város és Erdély kiemelt szerepét.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, az emlékév ötletadója arra hívta fel a figyelmet, hogy Mátyás király alakja összekapcsolja Közép-Európa népeit, és azt az erős magyar államot mutatja fel, amely megvédte Európát az oszmán birodalom terjeszkedésétől. Ugyanakkor kultúrát is teremtett, hiszen Mátyás volt a reneszánsz kultúra meghonosítója a régióban.
Úgy vélte: ahol az őshonos magyar kisebbséget akasztással fenyegeti az ország miniszterelnöke, és az Európai Unió ezt közömbösen szemléli, ott a magyarságnak össze kell fognia. Hangsúlyozta, az emlékév – melynek nem titkolt célja a nemzettudat, a nemzeti önazonosság erősítése – az egész nemzetnek szól, különös tekintettel az erdélyi magyarságra.

Ünnepi szentmisével vette kezdetét a Mátyás király-emlékév pénteken Szegeden. Potápi Árpád János rámutatott: Mátyás király alakja alkalmas a magyarok mellett Közép-Európa más népeinek a megszólítására is.
Gaál Gergely országgyűlési képviselő, a tanácsadó testület elnöke hangsúlyozta, az emlékezés nem öncélú, mivel a magyar nemzeti identitás két legfontosabb alapja a közös anyanyelv és történelem, fontos a történelmi személyiségekre való emlékezés. Mátyás király alakján keresztül a magyarság azt tudja felmutatni, hogy az elmúlt ezer évben meghatározó szerepe volt a Kárpát-medence térségében, hangsúlyozta. Mátyás király, édesapja, Hunyadi János hagyományát vitte tovább és a közép-európai népek erőforrásainak az egyesítésével látta megvalósíthatónak a nyugati civilizáció megvédését az oszmán birodalomtól.
hangsúlyozta a képviselő, aki szerint a történelem arra emlékeztet, hogy összetartozunk, és „nincs szégyellnivalónk” senki előtt.
A sajtótájékoztatón házigazdaként megszólaló Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja is azt hangsúlyozta, hogy Mátyás király szellemi örökségének mind a románok, mind a magyarok birtokosai. „Egy örökségnek vagyunk a birtokosai és ez az örökség közös” - fogalmazott.
Az emlékév egyik célja Hunyadi Mátyást és korát megismertetni a nagyközönséggel, illetve különböző rendezvények révén közel hozni őt a ma emberéhez, hogy élményszerűen tudjon azonosulni vele. Külön figyelnek a gyerekekre, mondta a főkonzul, akik számára a konzulátuson rajzfilmeket, mesefilmeket vetítenek Mátyás királyról, akinek alakja egész mondakincset teremtett.
Az emlékév erdélyi nyitórendezvényének a kolozsvári Mátyás-napokat tekintik, míg zárórendezvényét szeptemberben, a Hunyad megyei Magyar Napok keretében tartják.
Mátyás király kolozsvári szülőháza
Fotó: Visitclujnapoca.ro
Macalik Arnold, a kolozsvári Mátyás-napokat szervező Amaryllis Társaság elnöke az immár 26. alkalommal, február 23. és 25. között tartandó rendezvény programját ismertette, melyre az emlékévre tekintettel az egész Kárpát-medencéből érkeznek résztvevők. Ennek keretében
Utóbbi falain Bordos László László Zsolt tematikus háromdimenziós épületvetítését nézheti meg a közönség. Emellett korabeli táncokkal, az erdélyi illusztrátorok munkáinak kiállításával, Mátyás-animációkkal is kedveskednek a közönségnek.

Mátyás király-emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Mátyás király-emlékév tavaly december 11-én vette kezdetét Szegeden. A megnyitón Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár rámutatott: Mátyás király alakja alkalmas a magyarok mellett Közép-Európa más népeinek a megszólítására is.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!