Hirdetés

Marosvásárhelyi „módra”: egyre szövevényesebb az utcanévtáblaügy

•  Fotó: Vass Levente Facebook-oldala

Fotó: Vass Levente Facebook-oldala

Jogi eljárást kezdeményezett a Cemo annak nyomán, hogy Marosvásárhely egyik utcájában folyamatban van a magyar utcanévtáblák leszerelése. Az intézkedést kezdeményező prefektúra törvényekre, bírósági ítéletre hivatkozik.

Szucher Ervin

2017. június 06., 16:092017. június 06., 16:09

2017. június 08., 13:032017. június 08., 13:03

Jogi és hatósági eljárást kezdeményezett a többnyelvűségért harcoló Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) a Maros megyei prefektúra ellen, amelynek utasítására a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal alkalmazottai a napokban nekiláttak leszerelni a magyar utcanévtáblákat a Dózsa György utcában.

A Cemo közleménye szerint az ügyben indított perben várhatóan szeptemberben lesz az első tárgyalás a közigazgatási bíróságon. Ezzel párhuzamosan egyébként folyamatban van a civil szervezet által ugyancsak a vásárhelyi kétnyelvű táblák ügyében, még három évvel ezelőtt indított eljárás lezárása: a legfelsőbb bíróság előreláthatóan novemberben hoz ítéletet.

Hirdetés

korábban írtuk

Leszerelik a kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen
Leszerelik a kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen

A magyar utcanévtáblák leszerelésébe, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák román nyelvűre cserélésébe kezdett szerdán a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal. Állítólag a prefektúra utasítására jártnak el, de az alprefektus nem tud ilyen ukázról.

Az RMDSZ helyi szervezet eközben kedden

írásban megfogalmazott kérdésekkel fordult a prefektúrához, illetve Lucian Goga kormánymegbízotthoz,

akitől azt szeretnék megtudni, hogy miért és mire hivatkozva utasított a táblák leszerelésére. Vass Levente, a szövetség vásárhelyi szervezetének elnöke úgy nyilatkozott: amennyiben az RMDSZ kifogásolja majd a prefektúra válaszát, fellebbeznek, ha pedig szükséges, egy új tanácshatározatot készítenek elő, és nyújtanak be az önkormányzathoz.

Vass Levente egyébként már azt követően magyarázatot próbált kérni Dorin Florea polgármestertől és Lucian Goga prefektustól, hogy múlt szerdán elkezdték leszerelni a magyar táblákat, de

az elöljáróval nem sikerült beszélnie, a kormánymegbízott pedig semmitmondó átiratot küldött.

Lapcsaládunknak nyilatkozva Vass Levente elgondolkodtatónak tartotta, hogy a prefektus szeme csak a Dózsa György néven akadt meg, Goga ugyanis nem kérte a többi kétnyelvű tábla eltávolítását.

A Vass Levente által az MTI-nek eljuttatott, május 29-én keltezett prefektusi átirat másolata szerint a Maros megyei kormányhivatal

a közigazgatási törvényre és a törvény végrehajtását részletező kormányhatározatra hivatkozva kéri a polgármesteri hivataltól, hogy három napon belül távolítsa el a Dózsa György út magyar utcanévtábláit.

Sorin Savu, a prefektus kabinetfőnöke kedden az MTI-nek elmondta: Goga tulajdonképpen egy bírósági ítélet végrehajtását kérte a polgármesteri hivataltól. Kifejtette: a prefektus keresete nyomán a bíróság érvénytelenítette azt az évekkel ezelőtt hozott önkormányzati határozatot, amely alapján a kétnyelvű táblákat kihelyezték a Dózsa György úton.

A kabinetfőnök szerint

az önkormányzatnak lehetősége lett volna újabb határozatban rendezni immár törvényesen az utcanévtáblák kérdését, de ezt nem tette meg,

ezért szólította fel a kormány képviselője a táblák eltávolítására.

Florian Moldovan, a városháza közterületekért felelős igazgatója lapcsaládunknak arról számolt be: a pünkösdre való tekintettel megszakították a táblaleszerelési akciót, azonban kénytelen folytatni a műveletet, a napokban el kell távolítaniuk az utcából az összes Dózsa György-feliratot. Ennek okára Moldovan nem tudott magyarázatot adni, mindössze annyit mondott: erre utasította őket a prefektus.

Idézet
Nem kérte, hanem utasított, és szankciókkal fenyegetőzött.

Tekintettel az ünnepre, leálltunk, de kénytelenek vagyunk folytatni. Érdekes módon csak a Dózsa György táblák eltávolítását kérte, a többibe nem kötött bele” – jegyezte meg a városházi igazgató. A polgármesteri hivatal munkatársai múlt szerdán a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola faláról távolították el a magyar feliratot tartalmazó táblát, így csak a Strada Gheorghe Doja megnevezés maradt.

A Civil Elkötelezettség Mozgalom felháborodását ugyanakkor nemcsak Lucian Goga prefektus újabb magyarellenes intézkedése váltotta ki, hanem az RMDSZ reakciója is. A Cemo közleményben cáfolja Vass Levente múlt heti kijelentését, miszerint a leszerelt magyar utcanévtáblák még 2014-ben kerültek ki, ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy a feliratokat tavaly, a helyhatósági választások előtt függesztették ki.

Idézet
Fontos lenne, ha az RMDSZ tagjai tisztában lennének azzal, hogy mikor kerültek ki a leszerelésre szánt táblák, hiszen az esetleges tárgyalásaik során nem árt, ha helyesen tudnak érvelni”

– bírálták a civilek a szövetség tagjait. A civilek arra is rámutattak: a politikusok csúsztatnak, amikor azt ígérik, hogy újabb tanácshatározatot fognak benyújtani a kétnyelvű utcanévtáblák érdekében. „Sajnos a marosvásárhelyi helyi tanács RMDSZ-es képviselőtestületének nem áll módjában új tanácsi határozattervezetet benyújtani a város kétnyelvű utcanévtábláinak kihelyezését illetően, hiszen

Idézet
eddig soha nem született Marosvásárhelyen kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó jogerős határozat”

– hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy ezt a városháza álláspontját részletező peranyagok is alátámasztják. „A válasziratokban, peranyagokban – amelyeket a város polgármestere és magyar nemzetiségű jegyezője is aláírt – az áll, hogy Marosvásárhelyen nem lehetnek kétnyelvű utcanévtáblák, mert ezek kihelyezését tiltják a hatályban lévő törvények” – olvasható közleményükben.

A Civil Elkötelezettség Mozgalom arra is kitért: az elmúlt huszonöt évben ugyan mindegyik marosvásárhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt és RMDSZ-es tanácsos beépítette kampányába a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét, ám a jelek szerint csak kampánycéllal, hisz az ígéreteket „soha nem valósították meg”. A CEMO közleményére reagálva Vass Levente lapcsaládunknak úgy nyilatkozott, ő nem sajtóháborút, hanem együttműködést szeretne a közös célért harcoló civilekkel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés