
Sütő András (Pusztakamarás, 1927. június 17. – Budapest, 2006. szeptember 30.) Herder- és Kossuth-díjas író volt az 1990-es marosvásárhelyi fekete március véres eseményeinek legismertebb áldozata volt: fél szemét elveszítette
Fotó: Molnár Edit / MTI
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kiírta az ötletpályázatot a Kossuth- és Herder-díjas író, Sütő András szobrának megtervezésére. Az alkotással „párban” egy román személyiségnek is szobrot állítanak Marosvásárhelyen.
2025. november 20., 16:562025. november 20., 16:56
2025. november 20., 16:592025. november 20., 16:59
A marosvásárhelyi önkormányzati testület által több mint 15 éve megszavazott emlékmű a város központjában, a Színház téren kapna helyet – közölte csütörtökön az RMDSZ helyi szervezete, amely Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta:
Az íróval „párban” egy román személyiségnek, Constantin Romanu Vivu volt Maros megyei prefektusnak, az 1848-as erdélyi román felkelők egyik vezetőjének is szobrot állítanak, erre szintén kiírták az ötletpályázatot. Sütő András szobrának helyszíne a Színház tér lesz, pontos helyet maguk a pályázók is javasolhatnak koncepciójuknak megfelelően – számolt be az MTI.
A polgármesteri hivatal honlapján közzétett ötletpályázat leírásában hangsúlyozzák, hogy Sütő András az erdélyi magyar kulturális és politikai élet emblematikus alakja, személyisége kulturális, történelmi, identitási okokból és az etnikumközi együttélés szempontjából is jelentős a marosvásárhelyi magyar közösség számára.
Elvárásként azt jelölik meg, hogy a pályázók kortárs módon ábrázolják a hős-mártír írót. Hangsúlyozzák, hogy a pályázat célja a legértékesebb művészi ábrázolás kiválasztása, melynek átütő esztétikai, kulturális és nevelő hatása van.
Jelentkezni december 8-áig, bővebb tájékoztatást kérni december 15-éig lehet. A pályázatok benyújtásának határideje 2026. január 12. A nyertest 2026. január 20-án jelentik be, amikor kiállítás is nyílik a beérkezett pályamunkákból.
Az ötletpályázat összdíjazása 100 ezer lej. Az első díjazott 85 ezer lej, a második 10 ezer lej, míg a harmadik 5 ezer lej pénzjutalmat kap.
A marosvásárhelyi helyi tanács először 2009-ben fogadott el határozatot arról, hogy szobrot állít az írónak. A Sütő-szobor felállítását attól tették függővé, hogy vele „párban” egy román személyiségnek is emlékművet állítanak. A testület Ștefan Gușă tábornoknak kívánt emlékjelet állítani,
Az önkormányzati határozatot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az egykori temesvári események legmeghatározóbb személyisége megtámadta a bíróságon, mely jogerős ítéletével érvénytelenítette az önkormányzati döntést. A Sütő-szobor ügye ezt követően több alkalommal is napirendre került a városi tanácsban, és bár az önkormányzati képviselők többször is rábólintottak, máig nem valósult meg.
Sütő Andrásnak eddig Székelyudvarhelyen és Sopronban állítottak köztéri szobrot.

Még nem sikerült román „társat” találni Sütő András alakja mellé ahhoz, hogy a 2006-ban elhunyt Herder-díjas írónak köztéri szobra állhasson Marosvásárhelyen.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.
szóljon hozzá!