Szobrot kap a forradalmárgyilkos

A konszenzussal született tanácsi döntés felháborodást keltett a temesvári forradalmárokban, akiknek képviselője, Traian Orban lapunktól értesült a szoborállítási tervről. Mint mondta, ilyen is csak Romániában fordulhat elő. „Elvégre az utóbbi húsz évben a megtorlás szinte összes főszereplőjét kitüntették valamilyen módon” – nyugtázta szomorúan. Az 1994-ben elhunyt Ştefan Guşă volt az egyike azoknak a tábornokoknak, akik 1989 decemberében belelövettek a temesvári tüntetőkbe. A dossziéval foglalkozó katonai ügyészség 1997-ben Victor Atanasie Stănculescuval és Mihai Chiţackal egyetemben bűnösnek találta. Guşă még életében tagadta az ellene felhozott vádakat, mi több, a forradalom hősének tekintette magát, miután 1989. december 20-án a kaszárnyákba parancsolta a Temesvár utcáira vezényelt hadsereget. Döntését valójában a felbőszült, százezres tömeg nyomására hozta.

Az ügyészség bűnösnek találta

Ştefan Guşának (képünkön) annyi köze van Marosvásárhelyhez és patinás vársétányához, hogy 1976 és ’81 között az itt lévő katonai egységet irányította. Az 1940-ben a Buzău megyei Spătaru nevű faluban született tiszt látványos katonai karriert futott be. A fővárosi Katonai Akadémián diplomázott fiatalembert 32 esztendős korától különböző tankos egyletek parancsnokává nevezik ki, majd 46 évesen, 1986-ban a hadügyminiszter helyettesi tisztségét töltheti be. Nicolae Ceauşescu ilyen minőségében küldi a ’89-es temesvári forradalom alatt a bánsági fővárosba, ahol egyetlen feladata a felkelés elfojtása volt. A karhatalom, melynek java részét a hadsereg képezte, az ügyészség adatai szerint december 17–20. között mintegy 73 tüntetőt mészárolt le.

A sebesültek száma száz körül mozgott, míg a letartóztatottak és különböző vallatási módszereknek kitett személyeké az ezret is elérte. Az ügyészségi kihallgatásokon – a kommunista diktátort szinte szóról szóra idézve – Guşă mindvégig azt hangoztatta, hogy ő az irredenta Tőkés László és a Románia ellen szervezkedő nagyhatalmak szolgálatába állt huligánoktól próbálta védeni a várost. A Ceauşescu házaspár december 22-i elmenekülése után Guşă azonnal visszatért Bukarestbe. Már aznap este Ion Iliescu oldalán láthattuk és hallhattuk, amint a Román Kommunista Párt központi bizottságának székhelyéről felszólítja a katonaságot, hogy azonnal vonuljon vissza a kaszárnyákba.

A televízióban közvetített beszédében rendre és hazaszeretetre szólítja fel a hadsereget, megjegyezvén, hogy a katonaságnak most az ország függetlenségének és egységének megőrzése a dolga. Ion Iliescu és az alakulófélben lévő jogállam vezetői néhány nap elteltével lemondanak Guşă szolgálatairól. Egy interjúban az ismert rendező és egyben a forradalom egyik aktív résztvevője, Sergiu Nicolaescu azzal vádolja a generálist, hogy 1989. december 23-án államcsínyt tervezett, azonban magára maradt, a vezérkar többi tagja ugyanis elhatárolódott a tervtől. Később Ion Iliescu is az ügyészségen azt vallotta, hogy Guşă december 24-én minden tüntetőt vagy ünneplőt hazaparancsolt volna és a katonaságra bízta volna az ország sorsát. Elképzelését nemcsak az új államfő, de a Nemzeti Megmentési Front tagjai sem karolták fel.

Néhány későbbi interjúban Guşă hősként pózol, azt állítván magáról, hogy ő volt az, aki békés megoldást talált a temesvári forradalomra, illetve sikerült megakadályoznia az idegen, elsősorban szovjet erők behatolását Romániába. „Temesváron egy nagyméretű katasztrófát sikerült megakadályoznom, amikor a felkelők kezéből visszaszereztem a tankokat, ám nem hajtottam végre a tüntetés visszafojtási parancsát, mint ahogy azt sem, hogy letartóztassam az operaház balkonján lévőket” – nyilatkozta a 90-es évek elején George Vasile őrnagynak, egy katonai sajtóorgánum munkatársának.

A Petre Roman-kormány által kinevezett vizsgálóbizottság, melynek élén Viorel Oancea állt, 1990-ben, a temesvári megtorlás esetében vétkesnek találta Guşă tábornokot és bíróság elé állítását javasolta. Hét év múlva, 1997-ben a katonai ügyészség Victor Atanasie Stănculescuval és Mihai Chiţackal együtt szintén bűnösnek találta. Előbbi kettőt bíróság elé állították, és elítélték. A csontrákban szenvedő Ştefan Guşă időközben egy bécsi klinikán, 1994. március 28-án elhunyt.

A letűnt kor emberei között

Temetését huszonegy ortodox pópa celebrálta, élen Epifanie Norocellel, Buzău és Vrancea megye püspökével. A politikusok közül a ceremónián Niculae Spiroiu akkori hadügyminiszter, Simion Cotoi volt párttitkár és az egykori Román Nemzetiegységpárt (PUNR) elnöke, Gheorghe Funar vett részt. Néhány nap múlva, április elsején a román sajtó egy része a December 17. Egyesület tiltakozásától volt hangos, mely Guşă személyi kultusza ellen emelte szavát. „Románia abban az esetben is jogállammá vált volna, ha Ion Iliescu nem törli el a halálbüntetést. Ez esetben Guşă tábornok kivégzőosztag elé került volna. Az érdekes propaganda, mely a nemzet hőseként próbálja őt bemutatni, a történelemhamisítási kampányának része, mely bennünk, forradalmi harcosokban valóságos undort kelt” – áll a temesvári szervezet korabeli közleményében.

Tizenhat évvel ezelőtt közölt vezércikkében a România liberă is azok közé sorolja a magát hősként eladó Guşát, akiknek kezéhez vér tapad. „Remélhetőleg a közvélemény nem engedi magát becsapni az efféle propagandák által” – írja a központi napilap a tábornok tisztára mosása és mitizálása kapcsán.

Ennek ellenére – főként katonai bajtársak, valamint retrográd és nacionalista politikai erők – a generális haláláról ma is ünnepélyes körülmények között megemlékeznek. Ugyanakkor az ország főként ókirálysági részein utcákat és hadtesteket neveztek el róla, nevét viselő alapítvány működik, illetve szülőfalujában, Spătarun már mellszobrot is állítottak emlékére. A tábornok halála után a Guşă-kultusz kialakításában és ápolásában Veronica Daniela huszonéves lánya és annak mintegy hatvan esztendővel idősebb férje, Josif Constantin Drăgan is fontos szerepet játszott. A vasgárdista múltjáért elítélt, később viszont a leggazdagabb román állampolgárrá vált Drăgan jelentős pénzösszeggel támogatta a kultusz ápolóit. Hasonlóan járt el a Nagy-Románia Párt, illetve az akkor még létező Románok Nemzeti Egységpártja.

Benedek: miért nem szólt eddig?

Amikor a Krónika az önkormányzat magyar képviselőit kezdte kérdezni döntésük hátteréről, Benedek István frakcióvezető csodálkozásának adott hangot, mondván, hogy ő se nem történész, se nem nyomozó, ezért tudomása sincs Guşă esetleges viselt dolgairól. „Én csak annyit tudok róla, hogy ’89 decemberében ellenezte az oroszok bejövetelét, amiért a románság szemében hősnek számít. A forradalmárok sem tiltakoztak a tervezet ellen, holott a városháza már három hónappal ezelőtt közzétette. Ha vér tapad a kezéhez, mint ahogyan ön állítja, nekünk miért nem szólt senki? Ön az első, akitől ilyesmiket hallok Guşáról” – fejtette ki Benedek.

A tábornok forradalomban betöltött szerepével a román tanácsosok sem voltak teljesen tisztában. A lapunknak nyilatkozó Ioana Roman PDL-s képviselő szintén azzal mentegetőzött, hogy ő nem történész, és nem rá tartozik egy vitatott személy megítélése. „A szoborállítást nem mi kezdeményeztük, hanem a Guşă kultuszát ápoló civil szervezet. Mi jóhiszeműen elfogadtuk az ő érveiket. Lehet, hogy a tábornoknak is megvoltak a hibái, de a tanács elé terjesztett dokumentációból csak a pozitívumok derültek ki” – válaszolta a demokrata-liberális képviselő.

Sütőért született a kompromisszum

Ioana Roman továbbá hozzáfűzte: egyes kollégái a Sütő-szobortól sincsenek elragadtatva, mégis a következő tanácsülésen a kölcsönösség elve alapján a PDL megszavazza.
Benedek István hangsúlyozni kívánta, hogy a döntés meghozatalában számára és az RMDSZ-frakció számára sokkal fontosabb érv volt az, hogy Sütő András is részesüljön szoborban, mintsem, hogy a tábornok személyével kezdjenek foglalkozni. Hasonlóan vélekedett lapunknak Kolozsváry Zoltán is, a frakció rangidőse.

„Az önkormányzati testület tizenhét évvel ezelőtti megalakulása óta létezik egy hallgatólagos egyezség a magyar és román tanácsosok között, miszerint nem szólunk bele, ki milyen szobrot szeretne állítatni, hacsak nem valami kirívó esetről lenne szó.  Ezt eddig mindkét fél betartotta” – magyarázta Kolozsváry. Szerinte a kisebbségbe került RMDSZ-eseknek már csak azért sem érné meg felrúgni a játékszabályokat, mert „annak a magyarság inná meg a levét”.

A szövetség politikusa meg van győződve afelől, hogy amennyiben ő és kollégái megvétózták volna Guşă személyét, a román tanácsosok is szavukat emelnék a Sütő-szobor ellen. Az egyezség kapcsán Csegzi Sándor alpolgármester megjegyezte: a marosvásárhelyi magyarságnak nem szabad megfeledkeznie arról, hogy esetleg a románság szemében Sütő is ugyanolyan lehet, mint számunkra Guşă tábornok. Az alpolgármester ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt a román hazafiak kinek is szánták a vársétányi talapzatot.

A román tanácsosok több ízben is megígérték, amennyiben az RMDSZ beterjeszti a Herder-díjas író szobrának felállítási tervét, fenntartások nélkül támogatják.

Traian Orban: ilyen is csak Romániában van!

„Te jó ég!” – kiáltott fel a hír hallatán Traian Orban, a temesvári székhelyű Memorialul Revoluţiei Egyesület elnöke, majd hosszú másodpercekig csak hallgatni tudott a telefonvonal másik végén lévő forradalmár. Mint olyan, akinek nem jön, hogy higgyen a fülének, visszakérdezett, hogy mindez 2009-ben és Marosvásárhelyen történik? Golyó által szétroncsolt, majd többször műtött lába, mankója minden keservesen megtett lépés közben a temesvári tűzparancs elrendelőire emlékezteti. Stănculescu, Chiţac, Guşă – őket nevezi meg mint a vezérkar parancsnokait, akik 1989. december 17. és 20. között a rendszer és annak vezetője ellen tiltakozó tömegbe lövettek.

„Ha Bukarestben és Piteşti-en főutakat neveztek el Vasile Milea tábornokról, ha valahol Moldvában emlékművet emeltek Guşának, akkor talán nem is kellene meglepődnünk a marosvásárhelyi tanács döntésén. Elvégre az utóbbi húsz évben a megtorlás szinte valamennyi főszereplőjét valamilyen módon kitüntették. Ilyen is csak Romániában fordulhat elő” – nyugtázta keserű szájízzel Traian Orban, aki még halkan hozzátette, hogy a vásárhelyi városatyáknak legalább arra a mintegy száz halottra, négyszáz sebesültre és közel ezer letartóztatottra és a Szekuritáté meg a milícia celláiban megkínozott forradalmárra kellett volna tekintettel lenniük, akik az olyan emberek miatt szenvedtek, vagy hunytak el, mint Ştefan Guşă.