
2011. november 08., 16:192011. november 08., 16:19
Amint arról beszámoltunk, Tőkés László EMNT-elnök a november 7-én kiadott közleményében leszögezte, hogy a helyzet jelenlegi állása szerint Vass Levente nem az RMDSZ és az EMNT közös, hanem kizárólag a Maros megyei/marosvásárhelyi RMDSZ saját polgármester-jelöltje.
Tőkés ugyanakkor Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnökének nevét is bedobta a köztudatban, mint olyan személyét, akit az EMNT támogathat a 2012-es helyhatósági választásokon. Állásfoglalásával Tőkés László megkérdőjelezte a nemzeti tanács helyi döntését, melynek értelmében éppen az EMNT javasolta az RMDSZ-nek Vass Levente indítását.
Kali István megjegyezte, az EMNT-elnök állásfoglalása „nem biztos, hogy szerencsés kinyilatkozás” volt. „Tőkés László elveszítette a türelmét az RMDSZ-szel szemben és azért adta ki a nyilatkozatot. De mi is éppen úgy aggódunk az EMNT és az RMDSZ viszonyáért, mint ő. Koalíciót szeretnénk jövőre, de az RMDSZ még mindig vacillál” – értékelte a helyzetet Kali.
Szerinte amennyiben az RMDSZ kisajátítja magának Vass Leventét és a koalíció megkötése helyett arra szólítja fel a többi magyar alakulatot, hogy csatlakozzon a párt jelöltjéhez, új helyzet áll elő.
| A Maros megyei RMDSZ elnöke szerint az EMNT helyi szervezete már csak „félszájjal” támogatja Vass Leventét, mert elbizonytalanította őket Tőkés közleménye. Kelemen Atilla a Transindex hírportálnak azt nyilatkozta: a közleményt nem kívánja kommentálni, de a marosvásárhelyi RMDSZ-nek van egy jelöltje, Vass Levente, aki mellé oda lehet állni. Szerinte még bőven van idő a tárgyalásra a választásokig hátralevő tizennégy hónap alatt. Kelemen leszögezte: ezt a döntést Marosvásárhelyen kell meghozni, nem máshonnan irányítani, ugyanakkor „politikai játszmának” nevezte, hogy az „elvi megegyezés” után, aláírt egyezség hiányában az EMNT kihátrál, „mondvacsinált indokok mögé bújva”. |
„Legyen világos: mi csak koalíciós jelöltként tudjuk elképzelni Vass Leventét” – szögezte le a Maros megyei EMNT vezetője. Mint ismeretes, éppen a nemzeti tanács „találta ki” és javasolta az RMDSZ-nek Vasst, mint közös polgármester-jelöltet. A másfél hónappal ezelőtt szervezett belső választásokon a fiatal orvos-politikus és a mellette kampányoló megyei és bukaresti vezetők fontos aduként használták fel Vass külső támogatását.
Nem lelkesedett Tőkés László nyilatkozata miatt Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke sem. Megítélésében a jelenlegi EP-alelnök nem ismeri eléggé a vásárhelyi helyzetet. „Az emberei vagy rosszul tájékoztatják Tőkés Lászlót, vagy ő nem ismeri a marosvásárhelyi realitást” – vélekedett a Krónikának nyilatkozva Benedek. Akárcsak Kali, a városi RMDSZ elnöke sem tartja szerencsésnek Tőkés „bekavarását”. Kérdésünkre, hogy azon túl, hogy megkavarta a kedélyeket, serkenti-e az RMDSZ-t abban, hogy mielőbb koalíciót kössön az EMNT-vel, Benedek István nem tudott válaszolni. „Ez nem csak tőlem függ. Amúgy nem egy könnyű feladat, annál is inkább, hogy újabb és újabb, váratlan tényezők bukkannak fel” – fűzte hozzá.
Mint arról tájékoztattunk, Tőkés nyilatkozata Vass Leventét is kellemetlenül érintette. Ennek ellenére a miniszteri tanácsos továbbra is az RMDSZ és az EMNT közös jelöltjének tekinti magát. Ezt a nemzeti tanács helyi és megyei vezetői újból megerősítették.
A Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi elnöke, Kelemen Ferenc viszont reméli, hogy Tőkés megadta a jelt és az irányvonalat, így az EMNT is csatlakozhat az MPP-hez és a Pro Európa Liga társelnöke, Smaranda Enache személyében független, de mégis közös jelöltet támogathat.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?