
Fotó: Boda L. Gergely
Míg erdélyi szinten sikerként könyveli el az önkormányzati választások eredményét a Magyar Polgári Párt (MPP) országos vezetősége, Maros megyében nyolc éve nem sikerült egyről kettőre lépni a polgármesterek számát illetően, sőt az önkormányzati képviselők száma is csökkent.
2016. június 13., 20:062016. június 13., 20:06
A megyei szervezet élére nemrég választott Berki Ferenc elégedetlen a térségben elért halvány eredményekkel. Örömre csupán a makfalvi polgármesteri szék megőrzése és a sikeres maroskeresztúri független jelölt támogatása ad okot.
Csíkfalván Ambrus Jenőnek valamelyest sikerült „ráijesztenie\" a regnáló RMDSZ-es községgazdára, Balogh Istvánra, de a 38,8 százalékos eredmény édeskevésnek bizonyult. A tanácsosok számát illetően szintén Makfalva a zászlóvivő nyolc képviselővel – közülük kerül majd ki valószínűleg az alpolgármester is –, Csíkfalván négyen jutottak be a testületbe, Erdőszentgyörgyön ketten – többek között a megyei elnök –, míg a nyárádremetei, mezőpaniti, vajdaszentiványi, marosszentannai és marossárpataki önkormányzatokban egy-egy MPP-s lesz jelen.
Berki Ferenc szerint a vártnál gyengébb eredmény főként azoknak tulajdonítható, akik az utóbbi időben – akár önszántukból, akár az Erdélyi Magyar Néppárt hatására – hátat fordítottak az alakulatnak. Nem sokkal a választások előtt a szovátai, kibédi, nyárádgálfalvi, lukafalvi és gyulakutai szervezet szűnt meg. „Embereink nem tudták feldolgozni a megállapodást, amit az RMDSZ-szel kötöttünk, és kiléptek vagy feloszlatták a szervezetet. Pedig beigazolódott: a nemzeti érdek megállapodást kívánt!\" – szögezte le Berki, hangsúlyozva, hogy azokkal, akik cserbenhagyták a pártot, a jövőben nem kommunikálnak.
Elmondta: az elkövetkezendőkben a párt újjáépítésén kell dolgozni. „Újraszervezkedünk, tisztújító gyűléseket tartunk, fiatalítunk. Olyanokat veszünk magunk köré, akik megértik, hogy Marosszéken az összefogás a legfontosabb, ennek nincs alternatívája\" – fejtette ki.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!