Hirdetés

Máris javításra szorul a 132-es út Lövéte határában

Már tavaly ősszel jelezte Lázár Zoltán, Lövéte polgármestere a Hargita megyei önkormányzatnak, hogy problémák lesznek a tavaly felújított 132-es megyei úttal Lövéte határában.

Fülöp-Székely Botond

2016. április 13., 19:252016. április 13., 19:25

Sejtése beigazolódott: a napokban beomlott az út egy része és az út menti támfal, amelyek megerősítése, mint kiderült, nem szerepelt az útfejlesztési tervben. A javításokat a beruházás értékéből visszatartott garanciapénzből oldanák meg.

A lövétei Fazakas Imre – aki a problémás útszakasz közelében lakik – érdeklődésünkre elmondta, pár napja dőltek le a támfalak, nagyobb esőzések voltak, és megáradt a patak, amely alámosta az utat egy körülbelül 10 méteres szakaszon.

Lázár Zoltán lövétei polgármester szerint az út mellett folyó patak már tavaly ősszel alámosta az utat, meg is repedezett rajta az új aszfalt. Már akkor a megyei tanácshoz fordult, s az intézmény szakembereitől azt a választ kapta, hogy a munkálatok értékéből garanciaként visszatartott összegből idén tavasszal végeznek javításokat.

A polgármester egyébként arra hívta fel a figyelmet, hogy a támfalakat több mint harminc éve helyezték el, és valószínűleg tönkrementek. Lázár Zoltán úgy tudja, a támfalak megerősítése nem szerepelt a 132-es út modernizálási tervében. „Ha a tervezők odafigyeltek volna, akkor a támfalak megerősítését is el lehetett volna végezni a felújítások alkalmával” – jegyezte meg.

Barti Tihamér, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke közölte, az aszfaltréteget a felújítási projekt részeként még 2010 táján terítették le a 2007-ben készült terv alapján, amely szerint akkor nem volt szükség ennek a támfalnak a megerősítésére. „2009-ben árvíz okozott károkat a környéken, ám a helyreállításnál sem tartották szükségesnek a szakemberek az illető támfal megerősítését. Ahol rongálódás történt, ott megerősítették az utat” – részletezte Barti.

Emlékeztetett: a 132-es út felújítására 2009-ben szerződést kötő konzorcium cégeit három évvel később felszámolták, ezért leállt a kivitelezés, és a megrendelő szerződést bontott a vállalkozóval. A megyei tanács a projekt folytatása érdekében leltározta az elmaradt munkálatokat, és megkezdte a közbeszerzési eljárást az új munkálati szerződés megkötésére. Mivel két évig leálltak a munkálatok ezen az útszakaszon, szükség volt a kivitelezési terv aktualizálására, ami 2014 márciusában történt meg, tudtuk meg Bartitól.

A 132-es megyei út 26,6 kilométeres szakaszán – Szentegyháza és a Brassó megyei határ között – végül tavaly decemberben fejeződtek be a munkálatok, az önkormányzat 65 millió lejt költött erre a célra uniós pályázat révén. A projektben egyébként kizárólag román nyelvű helységnévtáblák szerepeltek, a magyar feliratok hiányára pedig lapcsaládunk hívta fel a figyelmet. Ennek nyomán a megyei tanács magyar nyelvű helységnévtáblákat rendelt saját költségvetésből, melyekre 4700 lejt költöttek pluszkiadásként. A magyar nyelvű helységnévtáblák kihelyezését követően megírtuk: a táblák nem felelnek meg a törvényes előírásoknak, mivel a magyar településnevet nem kisebb, hanem ugyanakkora betűtípussal kellett volna írni, mint a román nyelvűt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés