
Fotó: Gecse Noémi
Továbbra is várják a nyolcadik osztályt végzett diákokat a Hargita megyei szakiskolákban, ahol a beiratkozás első szakaszában a helyeknek valamivel több mint fele telt be – közölte a tanfelügyelőség.
2016. július 12., 12:242016. július 12., 12:24
Kedves Mónika szakoktatásért felelős tanfelügyelő rámutatott: megyeszinten a meghirdetett 877 helyre 573 diák jelentkezett, ez nagyjából megfelel a korábbi években mért aránynak. A megmaradt helyekre augusztusban és szeptemberben is be lehet iratkozni. Csíkszéken a fodrász-, az autószerelői, a víz- és gázszerelői, valamint a pék- és sütőipari szakmunkásképzés volt a legnépszerűbb, ezeken túljelentkezés volt. Ezzel szemben kevesen iratkoztak be az asztalos, kertészeti és villanyszerelői szakra, így ott a következő hónapokban is várják a végzős tanulókat – tájékoztatott Kedves Mónika.
A csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában asztalos, kertészeti, valamint pék- és sütőipari szakmunkás képzés indul ősztől, ezek közül csak az utóbbin teltek be a helyek. A Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában kőműves, ács-asztalos-parkettázó és víz-gázszerelő osztályokba lehet iratkozni, míg a Kájoni János Szakközépiskolában fodrász- és szakácsképzésre jelentkezhetnek a tanulók. A Székely Károly Szakközépiskolában autószerelő, lakatos és karosszérialakatos, valamint villanyszerelő szakok indulnak, az előbbieken pedig túljelentkezés volt.
A szakoktatás népszerűsítése érdekében a Hargita megyei önkormányzat nemrég beszélgetéssorozattal egybekötött kampányt szervezett, ennek eredményeit már összesítették Csík, Udvarhely és Gyergyó térségi szakközépiskolák vezetőivel. Mint kiderült: a legtöbb iskolában nincs hiány munkaajánlatokból, de a fiatalok gyakran az alacsony bérezés miatt nem élnek a lehetőséggel, visszautasítják az állást. Görbe Péter főtanfelügyelő úgy vélte, nehéz megváltoztatni az elmúlt évtizedekben kialakult mentalitást, miszerint csak az érettségizett vagy egyetemet végzett fiatalok érvényesülnek az életben” – hangsúlyozta a Hargita megyei főtanfelügyelő.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!