
Fotó: Boda L. Gergely/archív
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2017-ben is megtartja március 10-én Marosvásárhelyen a székely szabadság napjának nevezett megemlékezést és felvonulást, és nem tesz újabb bejelentést a rendezvényről a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnál – nyilatkozott az MTI-nek Izsák Balázs SZNT-elnök a tanács állandó bizottsága pénteki sepsiszentgyörgyi ülése után.
2016. július 15., 23:302016. július 15., 23:30
2016. július 16., 10:242016. július 16., 10:24
Az SZNT elnöke arra utalt, hogy 2015 márciusában a 2016-os és a 2017-es megemlékezést és felvonulást is bejelentették a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnál, és immár jogerős bírósági ítélet is megerősítette a nemzeti tanácsnak azt az álláspontját, hogy a polgármester tudomásul vette a bejelentést. A törvény értelmében ugyanis Dorin Florea polgármester a bejelentést követő 48 órában hozhatott volna a rendezvényt tiltó határozatot, ezt azonban nem tette meg.
Izsák Balázs elmondta, a tiltakozó akció 2017 tavaszán is időszerű lesz, mert Dacian Cioloș miniszterelnök bejelentette, hogy a választások után folytatódik az ország közigazgatásának az átszervezése, és a különböző kormányok részéről még nem látott napvilágot olyan régiósítási terv, amelyik a Székelyföldet ne kívánta volna beolvasztani egy nagyobb, román többségű régióba.
Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél. A 2013-as és a 2014-es rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
2015-ben Dorin Florea hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, melynek megtartásától el is álltak a szervezők. A hatóságok a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintették, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságoltak meg, „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény\" szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!