Hirdetés

Már 11 millió lejt „vonatoztak el” az ingyen utazó egyetemisták

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Sokba kerülhet az államnak az egyetemisták bérmentes vonatozása, a diákok ugyanis már az első húsz nap során 240 ezer ingyenjegyet és 3000 bérletet váltottak.

2017. február 27., 19:512017. február 27., 19:51

2017. február 27., 21:402017. február 27., 21:40

 

Közel 11 millió lejbe került az államnak az egyetemisták ingyenes vonatozása az intézkedés hatálybalépése utáni első húsz napban. A vasúttársaság személyszállító részlege (CFR Călători) által az Agerpres hírügynökségnek elküldött közlemény szerint február 20-áig mintegy 240 ezer ingyenjegyet bocsátottak ki a diákok részére, a bérmentes utazásra jogosult egyetemisták pedig további 3000 havi bérletet váltottak ki, mindez 10,8 millió lejbe került. Ehhez képest 2016 februárjának első húsz napjában 132 ezer jegyet vásároltak az akkor még 50 százalékos árkedvezményt biztosító diákigazolvánnyal, illetve 250 bérletet igényeltek.

A vasúttársaság azt is közölte, hogy a hónap első három hetében a belföldi járatok másodosztályának kihasználtsága átlagosan 20 százalékkal emelkedett. Egyes járatokon, elsősorban az egyetemi központokat – Kolozsvárt, Temesvárt, Brassót és Bukarestet – érintő szerelvényeken a kihasználtság meghaladta a 100 százalékot, azaz többen váltottak jegyet, mint ahány hely van a vonaton, így sokan kénytelenek voltak helyjegy nélkül utazni. A CFR ezért számos útvonalon pluszvagonokat csatolt a szerelvényekhez, erre elsősorban péntektől vasárnapig volt szükség. A vasúttársaság azt javasolja az utazást tervező egyetemistáknak, hogy a „kellemetlen helyzetek” elkerülése érdekében idejében váltsák ki az ingyenjegyet. Az állami vállalat egyébként azért is vezet pontos kimutatást arról, hogy hányan váltanak ingyenes jegyet és bérletet, mert ezek árát az állami költségvetésből, a közlekedésügyi minisztériumon keresztül téríti meg az állam. A kedvezményezett diákok a kalauznak fel kell hogy mutassák a nullalejes jegyet, a kedvezményes utazásra jogosító, a felsőoktatási intézmény által kibocsátott igazolványt és a személyi igazolványt vagy útlevelet.

Az egyetemisták egyébként nemcsak az állami, hanem a magánkézben lévő vasúttársaságok belföldi járatain is ingyen utazhatnak. A kedvezményt mindegyik romániai – állami és magán – felsőoktatási intézmény diákja igénybe veheti függetlenül attól, hogy az alap-, a magiszteri vagy a doktori képzésben vesz részt, illetve ingyenes vagy költségtérítéses helyre jutott be. A vonatkozó, 2017/2-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében egy hallgató korlátlan mennyiségű ingyenjegyet válthat – a vakáció ideje alatt is. Néhány napja Florin Cîţu nemzeti liberális (PNL) szenátor javaslatot terjesztett a parlament elé, amely alapján az egyetemisták csak lakóhelyük és egyetemi városuk között utazhattak volna ingyen, de a bírálatok nyomán végül a módosítást visszavonta a kezdeményező.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés