A Miskolcon élő férfi ellen a Maros megyei ügyészség februárban bocsátott ki elfogatási parancsot. Azzal vádolják, hogy kivonja magát a tízéves börtönbüntetés letöltése alól. A vásárhelyi férfit 1992-ben az 1990-es fekete március eseményeiben vállalt szerepe miatt ítélte el a törvényszék. Ügyvédje, Kincses Előd szerint a magyar törvénykezőknek már csak azért is meg kell tagadniuk Barabás kiadatását, mivel az anyaországi törvények szerint büntetése már 2002-ben elévült. A romániai szabályzat szerint csak 15 év után évül el a Barabás emberölési kísérletnek és közrendháborításnak minősített bűncselekménye, idén júliusban jár le a 15 éves terminus. A budapesti Fővárosi Főügyészség is az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása mellett foglalt állást. „A román hatóság az európai elfogatóparancsban (Cofariu Mihãilã sérelmére elkövetett cselekmény esetében) a szándékos emberölés, súlyos testi sértés katalogizált bűncselekményt jelölte be, míg a közerkölcs elleni vétség és a közrend minősített háborítása bűncselekményét a 2003. évi CXXK törvény 1. számú melléklete nem tartalmazza” – áll az ügyészi indoklásban.
A Maros megyei törvényszék elnöke, Marcela Bulzan csodálkozva fogadta a hírt, miszerint Budapesten elkezdték az elfogatási parancs tárgyalását. Elmondta, Barabás megtámadta az ítéletet, amiről a román törvényszék idejében értesítette az igazságügyi minisztert. Bulzan szerint ezek után, a szaktárca nem továbbíthatta volna a körözési parancsot.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.