
Gyűlölködő, magyarellenes szervezet tartott rendezvényt szombaton egy szovátai kempingtáborban – hívta fel a figyelmünket kedden egy marosvásárhelyi olvasónk.
2016. augusztus 30., 19:032016. augusztus 30., 19:03
2016. augusztus 30., 19:262016. augusztus 30., 19:26
Balizs Csongor a Krónika érdeklődésére elmondta, épp a Maros megyei üdülővárosban tartózkodott a hétvégén, és szemtanúja volt annak, hogy az esti órákban körülbelül százötven hangoskodó gyűlt össze egy tábortűz körül – többnyire nyugdíjasok, de voltak köztük 30-40 körüliek és gyerekek is –, ahol gusztustalan magyarellenes énekek és versek hangzottak el.
„Bár értesüléseim szerint úgy jelentkeztek be, hogy valamiféle vallásos rendezvényt tartanak, kiderült, korántsem erről van szó, egyértelműen provokatív célú, sovén-nacionalista akció volt – számolt be a látottakról az olvasónk. – Szóba álltam egy résztvevővel, akitől megtudtam, legalább tíz-tizenkét megyéből is eljöttek a rendezvényre, interneten szerveződnek, és különböző helyszíneken spontán gyűléseket szerveznek.\"
Mint mondta, nyomdafestéket nem tűrő rigmusok is elhangzottak, többek közt az, hogy „Ki a magyarokkal az országból!\", de olyat is hallott, hogy Vlad Ţepeş ha élne, karóba húzná a magyarokat. „Még egy gyereket is odatettek, hogy elszavaljon valami nacionalista verset, és bábuégetést is láttam. Visszataszító, a civilizált viselkedéssel köszönő viszonyban sem volt, amit ott láttam\" – tette hozzá a marosvásárhelyi férfi.
Bár az esti órákban a kempingtábor területén szigorúan tilos zajongani, a tábortűz körül hosszú ideig tartott a hangoskodás, és érdekes módon vasárnap a kora reggeli órákban már elhagyták a helyszínt. Kedden próbáltuk felvenni a kapcsolatot a résztvevőknek helyet adó kempingtábor működtetőivel, azonban estig nem válaszoltak a hívásunkra.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!