Lusta, félénk magyar elöljárók

– A legtöbb magyarlakta településen azt látni, hogy a homlokzati és helységnévtáblák kifüggesztésében kimerül a közigazgatási törvény alkalmazása. A tréningek során önök mit tapasztaltak?

– Nagyjából ugyanezt, azzal a különbséggel, hogy némely polgármesteri hivatalban az ajtókra is kikerültek a kétnyelvű táblák, illetve a színmagyar településeken értelemszerűen magyarul beszélnek az önkormányzathoz forduló személyekkel. Mindenki tud a tíz évvel ezelőtt megjelent, 215-ös számú közigazgatási törvényről, de ennek az anyanyelvi jogokra vonatkozó részeit ismerik a legkevésbé. Romániában a mai napig az az erőteljes hiedelem él, hogy ami hivatalos, az csakis román nyelvű lehet. Ha János bácsi nem tud románul, a magyar polgármesterhez címzett kérvényét nem írja anyanyelvén, inkább a szomszédhoz fordul, hogy az segítsen a fordításban. Ennél szomorúbb viszont, hogy a polgármester sem ismeri annyira az anyanyelvét, hogy írásban azon kommunikáljon. A kurzusok résztvevői kinevettek, amikor megkérdeztem, hogy polgármesterként, helyetteseként vagy jegyzőként az elmúlt évtizedben ki mit tett annak érdekében, hogy oszlassa szét a magyar nyelv másodrangúságára vonatkozó tévhitet a lakosság körében. Pedig egy egyszerű, egyoldalas felhívás kifüggesztésébe vagy egy, a település lakóihoz címzett levélbe került volna. Ha létezne egyéni felelősségvállalás, nem fordulna elő, hogy a színmagyar településeken benyújtott lakossági kérvények és formanyomtatványok alig egy százaléka íródjon magyar nyelven. Tudtam, hogy rosszul állunk ezen a területen, de abban reménykedtem, hogy ez az arány eléri az 5 százalékot. Csalódnom kellett, arról nem is beszélve, hogy a válaszok – melyek a törvény értelmében a kérvény nyelvén kell hogy íródjanak – még az egy százalékot sem érték el. Vagy mondjak mást: Maros megyében csak Vásárhelyen tartják be a törvényt, és fordítják le a közérdekű információnak minősülő tanácsi határozatokat. Hihetetlen, de azokban az önkormányzati testületekben, ahol egy-két román ajkú tanácsos is tevékenykedik, a gyűlések az állam nyelvén folynak, ritka az olyan magyar képviselő, aki anyanyelvén szólalna fel. A jegyzőkönyvet is kizárólag egy nyelven vezetik.

– Miként szembesültek az elöljárók az általuk tolerált hiányosságok feltárásával?

– A magyar nyelvhasználattal kapcsolatos törvényi cikkelyek fontossága sokakban csak a képzések során tudatosult. Ám akadtak olyan polgármesterek és jegyzők is, akik kioktatásként élték meg a nyelvészek, szociológusok, önkormányzati szakértők kérdéseit és útmutatóit. Olyan házigazdánk is volt, aki kivonult a tréningről, és a hivatal alkalmazottait is a terem elhagyására szólította fel. Holott mi nem vontunk senkit felelősségre, és nem is jelöltünk ki feladatokat. Csak elmondtuk, hogy a kétnyelvűség megvalósítása az egész magyar közösség kötelezettségévé kell hogy váljon.

– A magyar községek polgármesterei általában a román nemzetiségű jegyző ellenlépéseivel indokolják visszafogottságukat.

– Sok esetben valóban a román jegyző az, aki fékként nyilvánul meg. Ahol a polgármester nem áll a sarkára, ott a jegyző diktálja a törvényt. A Maros megyei magyar települések mintegy 80 százalékában román jegyző van. Olyan küküllőmenti magyar községben is jártunk, ahol az illető egyik rokonát alkalmaztatta anyakönyvvezetőnek, ebből kifolyólag a magyar párok esketése románul folyik. Egy másik említésre méltó túlkapás a helyi titkár részéről, hogy még a magyarországi testvértelepülésről kapott leveleket is kötelező módon román nyelvre fordíttatja a polgármesterrel. Hasonlóan negatív szerepet játszik a prefektúra is, amely nem a törvényesség fölött őrködik, inkább az anyanyelvvel kapcsolatos kezdeményezéseket próbálja elfojtani. Elmondtuk: elképzelhető, hogy visszadobnak néhány magyarul fogalmazott okiratot, de ha egy kistérség több önkormányzata bizonyos területeken egységesen lép fel, ezek a kiskirályok sem tudnak már oly vehemensen visszavágni. Sőt egy idő után beleunnának.

– Magyar polgármestereink nem tisztelik a törvényt? Vagy még rosszabb: fittyet hánynak anyanyelvükre?

– Egyszerűen nem érdekli őket. Több helyen is megkérdeztük, hogy amikor Marosvásárhely valamelyik állami intézményébe érkeznek településeik ügyeit intézni, zavarja-e őket a kétnyelvűség hiánya. A legtöbb jegyző és elöljáró nemmel válaszolt.

– Sok olyan magyar polgármesterrel lehet találkozni, aki mindig valami más tevékenységet tart fontosabbnak a kétnyelvűség alkalmazásánál. Útjavítás, vízvezetés, csatornázás stb…

– Ezzel szembesültünk mi is. „Hagyjanak engem békén, ne oktassanak a kétnyelvűségről, hisz milliárdos infrastrukturális beruházásaim vannak, most azokra kell összpontosítanom!” – jelentette ki az egyik, Marosvásárhely környéki nagyközség polgármestere. Gondolkodásmódjával nem volt egyedül, mások is előtérbe helyezik a látványos beruházásokat, holott a két ügy nem zárja ki egymást. A szórványban élők sokkal objektívebben látják a dolgokat. A dicsőszentmártoni RMDSZ elnöke meg is fogalmazta, amikor azt mondta, hogy a szövetségnek nem egy aszfaltozó vállalkozásként kell működnie.

– Az ügyintézés anyagi oldalát is szóba hozták?

– Azok, akiknek nem szívügyük a kétnyelvűség, igen. Érdekes, hogy nem a szegényebb települések elöljárói tették pénz kérdésévé a kétnyelvűség alkalmazását, hanem azokéi, ahol fürdőtelep, ipari park vagy bevásárlóközpont működik. Pedig ha a kérdés gyakorlati oldalát vesszük, a közigazgatás tele van sablonszövegekkel. Ezeket egyszer kell bepötyögni a számítógépbe, utána a másolási programmal lehetne ide-oda illeszteni – akárcsak a román nyelvű változat esetében.

– Voltak pozitív ellenpéldák?

– Minden helységben történtek jó dolgok is, de távolról sem annyi, amennyit a közigazgatási törvény lehetővé tesz. Az ellenpélda Kolozs megyéből érkezett, ahol igazán nem lehet túlzott magyarbarátsággal illetni a megyei hatóságokat. Ennek ellenére Körösfőn példamutató módon működik a kétnyelvűség.

– Amint elkészül a jelentés, bemutatják az RMDSZ vezetőségének?

– Abban az esetben, ha kíváncsiak rá. Azért mondom feltételes módban, mert a szervezet programjában ugyan szerepel az igazi kétnyelvűség megvalósítása, de én eddig semmiféle ez irányú, határozott stratégiát, netán utólagos számonkérést nem tapasztaltam. A legtöbb polgármester vagy helyettese még emlékszik arra a Markó Béla által írt körlevélre és magyar nyelvre fordított közigazgatási formanyomtatványokat tartalmazó CD-re, amit a volt RMDSZ-elnök még 2008-ban küldött szét, de a legtöbb helyen ezek a prototípusok a polgármesteri hivatal valamelyik fiókjában porosodnak.