Leváltanák az elöljárót

Madéfalva – Aláírásokat gyűjtenek Tamás József ellen. Hivatali visszaéléssel vádolják Tamás József madéfalvi polgármestert, a felcsíki község elöljárójának leváltására pedig aláírásgyűjtést kezdeményeztek a faluban. Máthé Edit alpolgármester szerint Tamás József 2004-ben anélkül rendelte meg az iskola felújítási munkálatait egy cégtől, hogy a helyi önkormányzat erre vonatkozó határozatot hozott volna. Máthé szerint a munkálatok elvégzését követően a kivitelező beperelte az önkormányzatot, követelve az elvégzett munka 331 millió régi lejes ellenértékét.

2006. december 06., 00:002006. december 06., 00:00

Mivel a tanács nem tudta előteremteni a teljes összeget, a végrehajtás során el kellett adni a polgármesteri hivatal autóját, a helyzetet pedig csak egy hónappal ezelőtt sikerült rendezni. A helyi tanács az esetet követően bűnvádi feljelentést tett a csíkszeredai ügyészségen, az elöljárót gondatlansággal és hivatali visszaéléssel vádolják.
Tamás József alaptalannak tartja a vádakat. A Hargita megyei település elöljárója lapunk kérdésére elmondta, miután a madéfalvi polgármesteri hivatal épületét visszaigényelte az egykori tulajdonos, a községháza költözni kényszerült. „A hivatalnak az óvoda épületébe kellett költöznie, az óvodát pedig a román iskola épületébe helyeztük el, azt viszont előtte fel kellett újítani” – magyarázta a polgármester, hosszan részletezve a kifizetés körülményeit. A 600 millió lejes munkálatra szerinte a tanács határozatot hozott, a gondot pedig az okozza, hogy a község nevében – állítása szerint jogtalanul – a jegyző és az alpolgármester írt alá több fizetési átutalást. Tamás József meglepetten értesült az ellene folyó aláírásgyűjtésről, úgy véli, csupán „sárdobálás” folyik.
A polgármester tevékenységével a madéfalvi lakosok is elégedetlenek. „November 29-én lakossági fórumot szerveztünk a polgármester munkájának kiértékelésére, a résztvevők többsége számos kifogást fogalmazott meg” – mondta el Máthé Edit. Az alpolgármester szerint ezért döntöttek úgy, hogy a község tanácsosai elkezdik összegyűjteni a polgármester leváltásához szükséges aláírásokat. A polgármester menesztéséhez és új választások kiírásához összesen 500 aláírásnak kellene összegyűlnie, az íveket tegnapig 120 madéfalvi lakos látta el kézjegyével.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút