Hirdetés

Lemondott szenátori mandátumáról Olosz Gergely

Lemondott szenátori mandátumáról Olosz Gergely. Az RMDSZ háromszéki szenátora azzal indokolta lemondását, hogy az elmúlt időszakban lejárató kampány indult ellene, amely azonban a szövetséget célozza. Olosz hétfőn a szenátus plánuma előtt jelentette be lemondását.

Rostás Szabolcs

2013. május 13., 17:012013. május 13., 17:01

2013. május 13., 21:222013. május 13., 21:22

„Az elmúlt hetekben-hónapokban országos hadjárat indult az RMDSZ és személyem ellen egy háromszéki beruházás kapcsán. Azért támadnak, mert az teszem, amivel a háromszéki emberek megbíztak, hogy ipart és munkahelyeket teremtsünk. Támadóim ugyan engem céloznak, de az RMDSZ-nek akarnak ártani. Ezért alapos mérlegelés után arra a következtetésre jutottam, hogy lemondok szenátori mandátumomról. Meggyőződésem, hogy ezzel a döntésemmel tiszta helyzetet teremtek. A szövetséget többé nem érheti támadás, mert egyik szenátorát azzal vádolják, hogy munkahelyet akart teremteni\" – indokolta lépését a 2008–2012 között parlamenti képviselőként tevékenykedő, szenátornak a tavaly decemberi választáson megválasztott Olosz.

Rétyi áldás a fűrészüzem létrehozására
Rábólintott az osztrák fafeldolgozó üzem létrehozására Réty önkormányzata. A Sepsiszentgyörgytől tíz kilométerre fekvő község képviselőtestülete hétfői ülésén megszavazta, hogy a Holzindustrie Schweighofer gyárához kiállíthatják az urbanisztikai bizonylatot; kilenc tanácsos igennel szavazott, ketten tartózkodtak. Dálnoki Lajos polgármester a Krónikának elmondta, egy ekkora nagyságrendű beruházás sorsáról nem dönthettek a polgárok megkérdezése nélkül, ezért lakossági fórumot szerveztek, közvélemény-kutatást tartottak. A kétezer lelkes községhez tartozó öt faluban minden háztartást megkerestek, és a megkérdezett 936 felnőtt lakos 97 százaléka támogatta a beruházást engedélyezését. Dálnoki szerint a helyiek a munkahelyteremtést és az életszínvonal növekedését várják a tervezett üzemtől.
Tamás Sándor megyei tanácselnök leszögezte, a rétyi döntés után a megyei önkormányzat nem tagadhatja meg az urbanisztikai engedély kibocsátását, ám a testület szorgalmazza, hogy a cég több szakhatóságtól szerezzen be véleményezést. Az építkezési engedély kiállításáig az osztrák befektető egy év alatt kell hatástanulmányokat kérjen a környezetvédelmi, közegészségügyi felügyelőségtől, a vízügyi, útügyi és talajjavító, mezőgazdasági igazgatóságtól, a védelmi és belügyminisztériumtól, a Román Hírszerző Szolgálattól, ugyanakkor régészeti feltárást is kell végeznie. Ha ezek a véleményezések pozitívak lesznek, a háromszéki önkormányzat kiállítja az építkezési engedélyt, és az osztrák vállalkozó elkezdheti a Rétyen megvásárolt hetven hektáron a gyár építését. Tamás hangsúlyozta, egyenlő távolságot tartanak a fűrészüzem támogatói és ellenzői között, ám felhívta a figyelmet, hogy az erdőket a székely emberek fogják üzemterv alapján kivágatni, és nem a Schweighofer. A tanácselnök úgy véli, igazuk van az ellenzőknek abban, hogy a rétyi gyár megjelenésével átrendeződik a térségben a fafeldolgozó ágazat, viszont szerinte az erdőtulajdonosoknak hasznuk származik belőle, mert emelkedik a rönk piaci ára, és a szállítóknak is kedvez majd a fűrészüzem letelepedése.
Bíró Blanka

Kelemen Hunor a bejelentésre úgy reagált, egyetért azzal, hogy „az Olosz elleni támadások\" az RMDSZ-t is célba veszik, ártanak a szövetségnek, ezért helyesli a döntést. „Olosz Gergely az elmúlt években sokat tett a Háromszék gazdasági fellendüléséért, új vállalkozások oda vonzásáért, munkahelyek teremtéséért. Szándékai szerint ezt a tevékenységét vállalkozóként folytatja majd, ehhez sok sikert kívánok neki\" – idézte a szövetségi elnököt az RMDSZ közleménye.

Az osztrák Holzindustrie Schweighofer Olosz lobbija nyomán döntött úgy, hogy 150 millió eurós beruházás keretében fafeldolgozó üzemet nyit a Kovászna megyei Rétyen. Gerald Schweighofer március 28-ai, a gyár létesítését beharangozó sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján a szenátoron kívül jelen volt Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke és Mircea Duşa védelmi miniszter is.

Olosz lemondásának indoklása ott sántít, hogy hozzá hasonlóan a befektetés támogatói közé tartozik Tamás Sándor is, aki annak idején meg is köszönte a szenátor közreműködését. Eközben Korodi Attila parlamenti képviselő, volt környezetvédelmi miniszter többéves lobbija akadályozta meg az osztrák cég Hargita megyei megtelepedését, tehát az RMDSZ nem vádolható azzal, hogy testületileg felsorakozott a Schweighofer mögé.

Olosz Gergely visszalépése mögött sokkal inkább az húzódhat meg, hogy a DNA tavaly októberben befolyással üzérkedés miatt vádat emelt ellene. A nyomozó hatóság azzal vádolja az Országos Energiaszabályozó Hatóságot (ANRE) 2007-ben és 2008-ban irányító háromszéki politikust, hogy befolyását felhasználva állami szerződésekhez juttatott négy céget, ennek fejében pedig több mint 500 ezer eurót és 400 ezer lejt kért. A vádirat értelmében a csúszópénz célba juttatása a Power Plus Kft. és egy offshore cég közötti szerződés formájában történt meg.

A Krónika már 2011 áprilisában feltárta az Olosz ellen zajló vizsgálatot, ám a politikus akkor szemenszedett hazugságnak, alaptalan rágalomnak nevezte lapunk értesüléseit. Tekintve, hogy eddig szenátorként mentelmi jog védte, Olosz pere a bukaresti legfelsőbb bíróság elé került, ám mostani lemondása után ügyében már alapfokú bíróság illetékes.

Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke ugyancsak azzal próbálja halogatni korrupciós ügyeinek tárgyalását, hogy többször lemondott szenátori mandátumáról, legutóbb idén januárban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 05., péntek

„Nem csak fegyver, hanem lelkiállapot” – Közösséget épít a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola

Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.

„Nem csak fegyver, hanem lelkiállapot” – Közösséget épít a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Tökrészeg sofőr három gyalogost gázolt el Brassóban

Az úttest szélén közlekedő három gyalogost gázolt el egy tökrészeg sofőr Brassóban csütörtök este. Az áldozatokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Tökrészeg sofőr három gyalogost gázolt el Brassóban
2025. december 04., csütörtök

Bekapcsolják az autópálya-hálózatba Pécskát és Battonyát az új román–magyar határkeresztező úttal

Új szakaszba lépett az Arad megyei Pécska és a Békés vármegyei Battonya közötti történelmi út felújítási-újjáépítési terve, amit román–magyar határ menti együttműködés révén valósítanának meg.

Bekapcsolják az autópálya-hálózatba Pécskát és Battonyát az új román–magyar határkeresztező úttal
2025. december 04., csütörtök

Nemzetközi droghálózat bukott le Erdélyben: kilenc embert vittek el a rendőrök

Nemzetközi kábítószercsempészettel és pszichoaktív anyagok erdélyi terjesztésével foglalkozó, kilenctagú bűnbandát vett őrizetbe a rendőrség több erdélyi megyében, bíróság elé került az előzetes letartóztatásuk indítványa.

Nemzetközi droghálózat bukott le Erdélyben: kilenc embert vittek el a rendőrök
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

A hadiiparnak és haszongépjárművekhez készülnek majd alkatrészek egy épülő erdélyi gyárban

Miközben sorra érkeznek a hírek gyárak bezárásáról vagy leépítésekről, akadnak olyan helyek is, ahol építkeznek: Medgyesen épít üzemet a német Welp Group – írja a Profit.ro gazdasági portál a vállalat bejelentése alapján.

A hadiiparnak és haszongépjárművekhez készülnek majd alkatrészek egy épülő erdélyi gyárban
2025. december 04., csütörtök

Emberrablás Kolozsváron: házi őrizetbe került a 27 éves tettes, bírósági felügyelet alatt a társa

Emberrablás áldozata lett Kolozsvár egyik negyedében egy fiatal nő – értesült a Krónika. Érdeklődésünkre a rendőrség megerősítette a hírt, és a fejleményekről is tájékoztatott.

Emberrablás Kolozsváron: házi őrizetbe került a 27 éves tettes, bírósági felügyelet alatt a társa
2025. december 03., szerda

Erkölcsi kártérítést kell fizetnie egy erdélyi kórháznak: nem engedték a haldokló beteghez a férjét

Egyedül maradt egy végső stádiumban lévő rákos beteg nő a tordai kórház kórtermében, ahová többszöri kérése ellenére sem engedték be a férjét. Az intézménynek 25 ezer lejes erkölcsi kártérítést kell fizetnie.

Erkölcsi kártérítést kell fizetnie egy erdélyi kórháznak: nem engedték a haldokló beteghez a férjét
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Iránytű lenne a magyar diákok számára az első Erdélyi Egyetemi Börze

Az erdélyi magyar diákok központosítva érdeklődhetnek továbbtanulási lehetőségeikről, összehasonlíthatják a rendelkezésükre álló opciókat, valamint tájékozódhatnak az egyetemeken túlmutató kibontakozási lehetőségekről is az OMDSZ decemberi börzéjén.

Iránytű lenne a magyar diákok számára az első Erdélyi Egyetemi Börze
2025. december 03., szerda

Egy lépéssel közelebb egy partiumi gyorsforgalmi út megépítése

Egy lépéssel közelebb került Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út megvalósítása, jelentette be a Szatmár megyei önkormányzat.

Egy lépéssel közelebb egy partiumi gyorsforgalmi út megépítése
2025. december 03., szerda

Kolozsvári ügyvédnő segített egy kábítószer-terjesztő bűnbandát

Egy kolozsvári ügyvédnő többször is olyan adatokat és információkat adott át kábítószer-kereskedőknek, amelyeket ügyfeleitől szerzett, vagy azokhoz a büntetőügyekhez kapcsolódtak, amelyekkel foglalkozott.

Kolozsvári ügyvédnő segített egy kábítószer-terjesztő bűnbandát
Hirdetés
Hirdetés