
Fotó: Facebook/Érmihályfalvai Református Egyházközség
Miután az elmúlt időszakban konfliktus alakult ki a hívek egy csoportja és a lelkipásztorok között az Érmihályfalvi Református Egyházközségben, mind az egyházközség lelkipásztorai, mind pedig a presbiterek lemondtak – tájékoztatta szerdán a Krónikát a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálata.
2024. február 21., 15:062024. február 21., 15:06
Mint írták, az elmúlt hetekben a közösségi médiában, majd a sajtóban is terjedt a hír, hogy az Érmihályfalvi Református Egyházközségben konfliktus alakult ki a hívek egy csoportja és a lelkipásztorok között. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület elöljárói ennek következtében mindkét felet meghallgatva, vizsgálatot végeztek az egyházközségben, majd február 20-án közgyűlést tartottak a templomban.
A következő időszakban beszolgáló lelkipásztorok végzik majd a szolgálatokat az Érmelléki Református Egyházmegye felügyelete alatt, és amikor a lelki sebek begyógyultak, a gyülekezet és az új presbitérium ősszel dönthet arról, hogy mi módon töltik be a megüresedett lelkipásztori állásokat” – áll a közleményben.
A Transtelex.ro portálnak nyilatkozó hívek szerint ugyanakkor eleve nem ezt a lelkész házaspárt szerették volna Mihályfalván látni, azonban a Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület „lenyomta a torkukon” őket. Azóta pedig lényegében hiába tiltakoztak, nyújtottak be panaszt az egyház vezetőségének, ezeket a Tőkést követő Csűry István püspöksége alatt is a szőnyeg alá söpörték.
Az utolsó cseppet a pohárban a 2024-es egyházfenntartói járulékok nyilvánosságra hozatala jelentette, ekkor lázadt fel a gyülekezet. Január 28-án tömegesen kivonultak az istentiszteletről, a tiltakozó akciójukat pedig felvették és kiposztolták. Azóta záporoznak a panaszok, de nemcsak a közösségi médiában: közel 100 panaszlevelet juttattak el a napokban a püspökségre és az egyházmegye vezetőségéhez, és mindez együttesen vezetett a feloldhatatlan patthelyzethez, majd a mostani lemondásokhoz.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!