
Valószínűleg összehangolt akció keretében fújták le fekete festékkel több háromszéki település helységnévtábláján a magyar feliratot. Egy szemtanú a gépkocsik rendszámából arra következtetett, hogy a szélsőséges Új Jobboldal Párt (Noua Dreaptă) tagjai indítottak hadjáratot a magyar feliratok ellen.
2015. december 15., 22:272015. december 15., 22:27
A beszámolók szerint vasárnap délután négy táblát rongáltak meg, fekete festékkel fújva le a magyar településnevet: Kézdiszárazpatakon és Bikfalván egy-egy, míg Kézdivásárhelyen két táblát tettek tönkre. Az elkövetők a magyar testvértelepülések táblák alján feltüntetett nevét is lefestették, és a kézdiszárazpataki táblára Magyarországot szidalmazó obszcén feliratot (Muie Ungaria) írtak.
A felsőháromszéki községben egy szemtanú megzavarta a vandálokat, sőt fényképet is készített róluk, amit átadott Szigethy Kálmánnak, a Magyar Polgári Párt (MPP) kézdivásárhelyi elnökének. Az MPP-s politikus lapunknak elmondta, a szemtanú nem szeretné nyilvánosságra hozni a nevét, de neki elmesélte, hogy látta, amikor éppen lefújták a szárazpataki helységnévtáblát.
Elmondása szerint a tettesek többen voltak, még filmezték is a vandál cselekedetet, ő gépkocsijából rájuk dudált, ám mire megállt, és elővette a telefonját, hogy fényképezzen, azok beugrottak az autóba, és elhajtottak. Így csak a két személygépkocsit és a furgont sikerült megörökítenie, a két bukaresti Dacia Logannak az Új Jobboldalra utaló DNO rendszáma volt.
A szemtanú szerint az elkövetők a kézdivásárhelyi rendőrség székháza felé hajtottak. Szigethy Kálmán hangsúlyozta, nem sikerült lencsevégre kapni a vandalizmus pillanatát, azonban bízik benne, hogy a rendszámok segítik a rendőrséget a tettesek azonosításában, valamint abban is, hogy Kézdivásárhelyen és környékén ne legyenek további provokációk.
A kézdiszárazpataki tábla ügyében Balogh Tibor, Kézdiszentlélek község polgármestere, míg a bikfalvi rongálás kapcsán Ráduly István, Uzon polgármestere tett feljelentést, miszerint a községekhez tartozó említett falvakban rongálás történt. Sajtóinformációk szerint Kézdivásárhelyen nem tettek rendőrségi feljelentést a táblák lefestése miatt. Ráduly István uzoni elöljáró kifejtette, hogy egy fényvisszaverő tábla közel 500 lejbe kerül, az összeget pedig hasznosabban is el tudta volna költeni az önkormányzat.
Nicoleta Marin megyei rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a táblák megrongálása kihágásnak számít. Hozzátette: az ügyben zajlik a nyomozás, vizsgálatot folytattak a helyszíneken, emellett elemzik az uzoni térfigyelő kamerák felvételeit, és a sajtóban bemutatott rendszámtáblákat is figyelembe veszik a tettesek azonosítása során.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!