2011. november 11., 10:152011. november 11., 10:15
Sorin Blejnar ANAF-igazgató péntek reggeli bejelentése szerint a Nokia vagyontárgyait a ki nem fizetett vámilleték miatt foglalták le. „Egy ellenőrzésen derült ki, hogy tízmillió euróra rúgó összegekkel tartóznak” - mondta Blejnar.
Az adóhatóság 2009-ben kezdődött ellenőrzései pár napja fejeződtek be. A cég vagyonának lefoglalása nem veszélyezteti a gyár működését – pontosított Blejnar.
A jogszabályok szerint abban az esetben foglalják le a javakat, ha fennáll a veszély, hogy azokat az adós értékesítheti.
A mobiltelefongyártó szeptember 30-án jelentette be, hogy ez év végéig bezárja Kolozsvár közelében létesített gyárát. A cég gyártósorainak a Távol Keletre való áthelyezésével 2200 személy maradt munka nélkül. Nemeszsukon 2008-ban úgy indult be a termelés, hogy Romániába gyakorlatilag a németországi Bochumból telepítették át a gyártósorokat az alacsonyabb munkaerőköltségek miatt.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.